Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Kiemelt hírek

Márki-Zay: vásárra viszik a bőrünket

Létrehozva:

A "Hatalom a népé" elnevezésű közös ellenzéki megmozdulás résztvevői Budapesten, 2022. március 15-én. | Fotó: Karancsi Rudolf

Kétharmaddal nyeri meg a választásokat az egyesült ellenzék, ha a következő három hét alatt mindenki meggyőz három embert arról, hogy változásra van szükség Márki-Zay Péter szerint. Mindezt az Ellenzéki Összefogás március 15-i nagygyűlésén mondta a miniszterelnök-jelölt a Műegyetem Rakparton.

Az ellenzéki nagygyűlés Iványi Gábor metodista lelkész beszédével kezdődött, aki azt mondta, ma Magyarországon „közpénzen szórják a Moszkvában kiagyalt hazugságokat, és nem a dzsidával megszúrt Petőfi igazságát közvetítik.” Utána következett a kormányváltásra készülő ellenzék 12 pontja, köztük az utolsó az euró bevezetése volt, amire jól rímelt Donald Tusk szereplése. 

A lengyel politikus kijelentette, hogy március 14-én volt a hős lengyel tábornok, Bem József születésnapja, aki „ma egészen biztosan ezen a nagygyűlésen venne részt, és nem a másikon.” Donald Tusk hangsúlyozta: mindenhol el kell mondani, Brüsszeltől Varsón át Budapestig, hogy „nem akarjuk Putyint Európában”. Ezután az ellenzék kormányfőjelöltje, Márki-Zay Péter lépett a mikrofonhoz, akit Tusk kísért oda.

A magyar politikus emlékeztetett arra, immár 174 éve ünnepeljük március 15-ét, és sohasem voltak olyanok, akik megkérdőjelezték volna, hogy a márciusi ifjak hősök voltak-e, csakúgy, mint az 1956-os fiatalok. Márki-Zay Péter szerint mára minden megváltozott, hiszen harminchárom évvel a rendszerváltás után már nem egy nép vagyunk a világ számára. „Már egyetlen arc vagyunk, mert Orbán Viktor kisajátított minket immár tizenkét éve.” Márki-Zay szerint ez az ember a világ közvéleménye előtt most vásárra viszi a bőrünket. „Megmérgezte azt a szavunkat, hogy nép, és azt is, hogy nemzet! Vissza kell szerezni a nemzet elbitorolt fogalmát!” 

Ezért április 3-án „Egyetlen egy jó választás létezik: a rabsággal és az önkénnyel ellentétben a szabadságot fogjuk választani, a nélkülözéssel szemben az emelkedő Magyarországot!” Márki-Zay Péter úgy folytatta, hogy a fél ország gyűlöli, a fél ország pedig tőle várja a reményt és a megváltást. „Hiszünk egy olyan országban, ahol a biztonságot a világ legerősebb katonai szövetsége garantálja, és soha nem árulnánk el ezt a szövetséget.”

Hódmezővásárhely polgármestere elmondta: városában már bizonyítottak, hogy tisztességes politikus is győzhet. „Hisszük, hogy a hatalom a népé… Mi, jobb- és baloldaliak, keresztények, zsidók, cigányok, ateisták és vallásosak, különböző szexuális beállítottságúak hisszük, hogy a gödörből, amibe Orbán Viktor juttatta hazánkat, a kijárat nem balra és jobbra van, hanem csak felfelé!” – zárta ünnepi beszédét az egyesült ellenzék vezetője.

168 / PH

Legnépszerűbb cikkeink