Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Nagyvilág

Hollandia nem fogad több repülőjáratot az Egyesült Királyságból

Pesti Hírlap

Létrehozva:

Képünk illusztráció

Hollandiában találtak valakit, aki a koronavírusnak a szigetországban terjedő új törzsével fertőződött meg.

A légi járatokat vasárnap reggel 6 órától függesztik fel, az intézkedés egyelőre január 1-jéig lesz hatályban – írja az MTI.

A holland lépést néhány órával azután jelentették be, hogy a brit kormány megerősítette: Londonban és Délkelet-Angliában egy, az eddigieknél sokkal gyorsabban terjedő új koronavírustörzs jelent meg.

A holland közegészségügyi hatóság (RIVM) azt javasolja, hogy a vírus ezen változatának bejutását minden lehető módon akadályozzák meg, az Egyesült Királyságból érkező utasok mozgásának korlátozásával, illetve ellenőrzésével.

Mark Rutte miniszterelnök kabinetje ezért „elővigyázatossági döntést” hozott az Egyesült Királyságból érkező légi járatok betiltásáról – áll a holland egészségügyi minisztérium közleményében, amely szerint a kormány „az elkövetkező napokban az Európai Unió más tagállamaival együtt megvizsgálja további korlátozások lehetőségét”.

Hollandia január közepéig öthetes zárlatot írt elő a járvány újbóli fellángolásának megfékezése érdekében, így zárva tartanak az iskolák és a nem alapvető cikkeket forgalmazó üzletek is.

Boris Johnson brit miniszterelnök szombaton jelentette be, hogy a Londonban és Anglia délkeleti részén keringő vírus akár hetven százalékkal fertőzőbb lehet, mint az eddigi kórokozó. Szakemberek szerint ugyanakkor egyetlen vizsgálati adat sem utal olyan változásokra, amelyek az Angliában a hét elején azonosított, de már más országokban is észlelt új koronavírus-mutációt a korábbi változatoknál súlyosabb megbetegedések előidézésére tennék alkalmassá, és semmi nem utal arra sem, hogy az eddig kifejlesztett védőoltások kevésbé lennének hatékonyak az új törzzsel szemben.

Legnépszerűbb cikkeink