Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Anglia felszabadul a korlátozások alól

Létrehozva:

Fotó: Jon Super / POOL / AFP

A következő egy hétben megszűnik a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt korlátozások zöme Angliában – jelentette be szerdán Boris Johnson brit miniszterelnök.

Johnson a londoni alsóházban tartott szerda délutáni tájékoztatásában hangsúlyozta: a döntést az egész Európában példátlan sikerű nagy-britanniai oltási kampány tette lehetővé, és az, hogy az omikron koronavírus-variáns okozta fertőződések száma az elmúlt hónapok nagyon gyors felfutása után a jelek szerint immár tetőzött. A brit kormányfő elmondta:

a 60 éven felüli angliai korosztály tagjainak több mint 90 százaléka már a koronavírus elleni oltás harmadik, emlékeztető és hatáserősítő dózisát is megkapta. A brit egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint az Egyesült Királyság egészében eddig 36,5 millióan kapták meg mindhárom oltási adagot; ez a teljes brit lakosságnak csaknem a kétharmada. A tárca kimutatása szerint a szűrővizsgálatokkal újonnan azonosított koronavírus-fertőződések száma az elmúlt egy hétben 39 százalékkal csökkent országszerte, mindezek alapján jövő csütörtöktől nem kell oltási igazolást bemutatni a belépés feltételeként azokban az angliai intézményekben, amelyekben ezt jelenleg kormányzati rendelkezés írja elő. A középiskolák osztálytermeiben már e hét csütörtöktől megszűnik a kötelező maszkviselet. A brit miniszterelnök azt is bejelentette, hogy jövő csütörtöktől nem kell sehol maszkot viselni Angliában. 

Koronavírus-fertőződés esetében egyelőre kötelező marad a karantén, de a kormány rövid időn belül ezt a kötelezettséget is meg akarja szüntetni. Boris Johnson úgy fogalmazott: hamarosan eljön az elkülönítésre vonatkozó jogi szabályozás teljes körű visszavonásának ideje, ugyanúgy, ahogy azokat sem kötelezi törvény az elkülönítésre, akik influenzásak. A kormányfő felidézte: a jelenlegi karantén-előírások jogi hatálya március 24-én jár le, de ha a járványadatok ezt lehetővé teszik, ő szavazásra szeretné terjeszteni a parlamentben a lejárati időpont előrehozását. Ez azt jelenti, hogy a kormány nem kéri a parlamenttől az omikron vírusvariáns tavaly novemberi felbukkanása után érvénybe léptetett járványellenes B terv meghosszabbítását.

168 / PH

Legnépszerűbb cikkeink