Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Koronavírusban elhunyt a szerb ortodox egyház feje

Létrehozva:

Elhunyt a szerb ortodox egyház feje – írja a politika.rs. Az egyházfő koronavírussal került kórházba, miután részt vett a covid-19 szövődményeiben elhunyt montenegrói pátriárka temetésén.

A pátriárka ma reggel 7 óra 7 perckor halt meg – közölte a Szerb Ortodox Egyház. Az egyházfőt november 4-én, a pozitív covid-teszt után vitték kórházba. Három napja még azt közölte az orvosi konzílium, hogy állapota stabilizálódott. A pátriárkát kezelő orvosi csapatban mefigyelőként orosz orvosok is jelen voltak. 

Irinej pátriárka november elsején celebrálta a montenegrói ortodox egyházfő, Amfilohije temetését, aki a koronavírus-fertőzés szövődményeibe halt bele. Amfilohijét nyitott koporsóban ravatalozták fel, a hívek a homlokát és a kezét csókolgatták kegyeletük lerovásának részeként. A gyászszertartáson, amelyen több ezren vettek részt, szinte senki nem viselt maszkot, és a kötelező távolságot sem tartották be.

A szerb ortodox egyházat sokan bírálták, amiért a járvány idején sem vezet be óvintézkedéseket: áldozáskor a hívek ugyanazt a kanalat használják, és a legtöbben maszkot sem viselnek, illetve távolságot sem tartanak.
(MTI/Politika)

Legnépszerűbb cikkeink