Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

18 civil szervezet tiltakozik az Egyenlő Bánásmód Hatóság megszüntetése ellen

Létrehozva:

Forrás: Shutterstock

Nemrég derült ki, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatóságot (EBH) egy törvényjavaslat szerint beolvasztanák az ombudsman hivatalába. Ez ellen tiltakozik most egy sor civil szervezet.

Az EBH beolvasztása veszélyezteti az egyenlő bánásmód követelményének érvényesülését – figyelmeztet közös közleményben tizennyolc civil szervezet – írja a Magyar Narancs online kiadása.

EBH-t arra a célra alapították korábban, hogy állami hatóságként lépjen fel a sérülékeny csoportok védelmében. Bár az Országgyűlés előtt fekvő törvényjavaslat jelentős tartalmi változásokat nem hoz, az átszervezés önmagában is megkívánná a lépés indokolását és a civil társadalommal való egyeztetést a szervezetek szerint. Mint írják az Egyenlő Bánásmód Hatóság működését nem érte nyilvános kritika, nem volt vita a hatóság jövőjéről.

Eközben az ombudsmani hivatal, amelyhez az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladatai kerülnének eddig nem hozott semmilyen intézkedést a gyöngyöspatai kártérítési ügyben, de a transznemű és interszex emberek nemének elismerését ellehetetlenítő törvénymódosítás ellen sem emelte fel a szavát, és nem volt hozzáfűznivalója a börtönkártalanítások felfüggesztéséhez sem – sorolják aggodalmaikat a civilek.

Az EBH-t önálló hatóságként megszüntető javaslat valami miatt annyira sürgős volt, hogy fel is kell függeszteni az eljárásokat 2021. január 1. és 31. között. Azt nem tudni, hogy az ombudsman hivatalában megvannak-e a megfelelő személyi feltételek, illetve ki tudnak-e állítani elegendő képzett, tapasztalt munkatársakat az átszervezésig. 

Az eljárások felfüggesztése és a szervezeti változtatás személyi feltételei miatti bizonytalanság kifejezetten nem biztosítja „az egyenlő bánásmód követelménye hatékonyabb érvényesítését”, hanem éppen ellenkezőleg, veszélyezteti azt – állítják a tiltakozók.

A közleményt az alábbi civil szervezetek írtak alá: Amnesty International Magyarország, Artemisszio, Autonómia Alapítvány, Az Emberség Erejével Alapítvány, EKINT, Háttér Társaság, Haver Alapítvány, Humán Platform, Közélet Iskolája, Magyar Helsinki Bizottság, Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, Magyarországi Európa Társaság, MASZK Egyesület, MENŐK, Ökotárs Alapítvány, TASZ, Utcáról Lakásba! Egyesület és a Védegylet.

 

Legnépszerűbb cikkeink