Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

Egy különleges tüntetés: a Tour de Rákosrendező

Létrehozva:

Kerékpárosok a 7. Tour de Rákosrendező kerékpáros felvonuláson a CivilZugló Egyesület szervezésében Rákosrendező vasútállomásnál, Budapesten 2021. szeptember 19-én | Fotó: Dimény András

Az angyalföldi és zuglói kerékpárutakat összekötő rákosrendezői szakasz még ma is hiányzik – ez ellen szól az immár nyolcadik éve megrendezett tiltakozás.

Több mint háromszázan vettek részt a Tour de Rákosrendezőn, köztük olyanok is, akik az elsőn még kerékpárra szerelt gyerekülésben vettek részt, a mostanin már ők maguk tekertek.

Nyolcadik éve – és a járvány miatt kihagyott tavalyi év miatt – hetedik alkalommal tartották meg a Tour de Rákosrendező névre keresztelt zuglói kerékpáros tiltakozást. Az ennyi idő alatt hagyománnyá érett biciklis felvonulás, „helyi érdekű Critical Mass” egy mindössze száz méteres, ám annál fontosabb kerékpáros útért demonstrál lassan egy évtizede. Hiába.

Ami a fővárosi bringás felvonulásoknak a kerékpáremelés, az a Tour de Rákosrendezőnek a tömeges pofáraesés. A bebiciklizés résztvevői úgy hívják fel a figyelmet a lehetetlen állapotú útszakaszra, hogy elfektetett kerékpárjaik mellett maguk is kiterülnek, mintha éppen egy hatalmasat zakóztak volna a macskaköves, balesetveszélyes útszakaszon. A MÁV kezelésében álló terület ugyanis valósággal kettévágja Zugló és Angyalföld kerékpáros hálózatát.

„Idén nem csak a kerékpárutakról beszéltünk, egyfajta ismeretterjesztő zuglói túraként jártuk be azokat a problémás helyszíneket, amelyekről mostanában szó volt a sajtóban” – nyilatkozta a Pesti Hírlapnak Várnai László szervező, a Civil Zugló Egyesület önkormányzati képviselője. „Az egyik helyszín a Rákos-patak partjára épült lakópark volt, ahol mindenki döbbenettel nézte, hogyan építették el az eddig közparkként funkcionáló zöldfelületet. Megálltunk az Egressy út és Angol út sarkán található teleknél is, ahol úgy módosították az építési szabályzatot, hogy a 177 lakást 288-ra emelték, miközben a telek ára 825 millióról lement 709 millióra” – ismertette Várnai. 

„Nem csak a kerékpárosokkal csesznek ki, itt babakocsival, kerekesszékkel is lehetetlen közlekedni, de még gyalog is balesetveszélyes. Már a macskakő is töredezett. Mindössze száz méterről lenne szó, ehhez képest lakóparkok épülnek. Azt látjuk, hogy Zuglót és a Rákos-patak partját a beépítéspárti fejlesztők és politikusok foglalták el” – folytatta a képviselő. „Zuglóban az utolsó tíz évben nem épültek kerékpárutak, miközben állítólag zöld vezetése volt a kerületnek” – utalt Várnai arra, hogy a legutóbbi választásokig Karácsony Gergely, Budapest jelenlegi főpolgármestere vezette a kerületet.

Legnépszerűbb cikkeink