Magyarország
Két hét múlva kétszer ennyi halott lehet naponta
Lantos Gabriella szerint hamarosan még kevesebben épülhetnek fel a súlyos betegségből.
A jelenleg ismert trendek alapján a kórházban kezelt koronavírusos betegek száma a jelenlegi 6426-ról 15 648-ra fog emelkedni a következő két hétben, míg a gépi lélegeztetésre szorulók száma a csütörtöki 486-ról nyolcszáz fölé növekszik, a napi halálozások száma pedig megduplázódik – hangzott el az Új Világ Néppárt csütörtöki online Covid-sajtótájékoztatóján, amelyről a Magyar Hang számolt be.
Pálinkás József, a néhány héttel ezelőtt alakult párt elnöke elmondta, azért tartják fontosnak a tájékoztatást, mert a kormány tudatlanságban tartja az embereket.
Lantos Gabriella egészségügyi szakértő, a Néppárt szakpolitikusa kifejtette: jelenleg 1279 lélegeztetésre szoruló beteget tudnak ellátni az intenzív osztályok úgy, hogy a szakképzett nővérek és orvosok mellett betanuló ápolók is részt vesznek a munkában. Ilyen körülmények között – folytatta – még tartható, hogy a lélegeztetésre szorulók halálozási aránya ötven százalék körül alakuljon. Ám 1279-nél több lélegeztetett beteg esetén a gyógyultak aránya borítékolhatóan kisebb lesz. – A tavaszi bergamói és New Yorki-i tapasztalatok alapján ennél több lélegeztetésre szoruló beteg esetén már nem lehet tartani az 50 százalékos gyógyulási arányt. Nem a gép fogy el, és nem is az ágy, hanem a szakember, a gyógyulási esély 20 százalékra is le tud csökkenni – tette hozzá Lantos Gabriella.
A politikus-szakértő kitért arra is, hogy ha egy intenzív terápiás nővérnek két instabil állapotú betegnél többet kell ellátnia, akkor a november végére prognosztizált napi 204-nél jóval több halálos áldozattal kell számolni. – Legalább egy hónappal ezelőtt be kellett volna vezetni a most meghozott szigorításokat – mondta el a szakpolitikus.
További részletek a Magyar Hang cikkében.
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Magyarország2024.07.09. 9:02
Jelentősen emelkedik a közlekedési bírság augusztustól
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.15. 10:51
Megtiltaná a fiatalkorúak energiaital fogyasztását a kormány