Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Szervezett propagandával száll szembe a lengyel kormánypárt a tüntetőkkel

Létrehozva:

Képünk illusztráció/Fotó: Dimény András

Az abortusz feltételeinek szigorítását elhalasztották.

Az onet.pl portál hozzájutott a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) belső utasításához, amely arról szól, mit kell mondaniuk a párt politikusainak a hetek óta tartó demonstrációkról az abortusz tilalma ellen. A belső irányelv szerint a PiS a békegalamb, a tüntetők csak felfordulást, az egyház megszentségtelenítését, a tulajdon megsemmisítését, és puccsot próbálnak csinálni, manipulálva a rokkantakat is – írja a napi.hu.

A szöveg szerint a tüntetőknek nem célja a nők helyzetének javítása. Az irányelvből az derül ki, hogy a PiS nem akarja enyhíteni az alkotmánybíróság ítéletét, amely fejlődési rendellenességgel születő, sőt a halálra ítélt magzatok kihordására is kötelezi a nőket, de a kormány elhalasztotta a jogszabály kihirdetését, amivel az életbe lépett volna.

„A Jog és Igazságosság védekezik, képviselőinek a médiában muszáj valamit mondaniuk a formálisan független alkotmánybírósági döntésről, amely a PiS ellenőrzése alatt áll és Jaroslaw Kaczynski pártelnök, az ország tényleges vezetője politikai akaratát valósítja meg” – írja az onet.pl portál. A belső irányelvből kiderül, hogy a kormánypárt politikusainak egyértelműen és élesen el kell ítélniük a különböző megmozdulásokat, emlékeztetve arra, hogy a járvány miatt kockázatosak a tömegrendezvények.

Felelőssé kell tenniük az ellenzéket, noha a tiltakozások civil nőszervezetektől indultak. Külön botrányt okozott, hogy az egyik kormánypárti politikus a hitleri Németország, illetve a Szovjetunió ifjúsági szervezetéhez hasonlította a tiltakozók mozgalmát.

Legnépszerűbb cikkeink