Nagyvilág
Trump sokat erősödött a spanyol ajkú amerikaiak körében
A latinók harmada Donald Trumpra szavazott.
A republikánusok megerősödtek a spanyol ajkú amerikaiak körében – állapította meg a keddi választásokat követően a The Washington Post című lap csütörtökön.
A lap csaknem egészoldalas riportot szentelt a spanyol ajkú közösség választói viselkedésének. Miami spanyoljai váratlanul elfordultak Bidentől című összeállításában elsősorban a Miamiban és környékén élő spanyol ajkú választókat szólaltatta meg az elnökválasztással kapcsolatban.
A legtöbb nyilatkozó úgy fogalmazott, hogy az újraválasztásáért küzdő Donald Trump elnök gazdaságpolitikája miatt szavazott rá, miközben elutasította a demokrata párti Joe Biden járványhelyzetre vonatkozó figyelmeztetéseit. Joe Garcia, Miami-Dade Demokrata Pártjának volt vezetője például azt mondta: „A mi emberünk (Biden) állandóan csak a covidról beszélt és szájmaszkot viselt. A másik (Trump) nagy kampánygyűléseket tartott, ahol rengetegen jelentek meg, fellendülésről beszélt és életerősnek látszott”.
A The Washington Post helyszínen szerzett tapasztalatai szerint a kubai és a venezuelai bevándorlók körében termékeny talajra találtak a Republikánus Párt kampányában hangoztatott nézetek, miszerint a demokraták kormányon „szocialista programot” valósítanának meg.
A hagyományosan inkább a demokratákra szavazó spanyol ajkú amerikaiak egyharmada országosan is Donald Trumpra és a republikánus politikusokra voksolt.
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt