Magyarország
Brutális természetpusztítást végzett egy cég a Balatonnál
A nádas területe a tiltott tevékenység miatt csaknem másfél hektárral csökkent.
A Natura 2000 területet jelentősen megváltoztató természetkárosítás miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség két férfi ellen, aki Balatonakali térségében jogellenesen irtotta ki a balatoni nádast – közölte a Veszprém Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.
Azt írták: egy beruházó cég 2018 decembere és 2019 eleje között kapott hatósági engedélyt Balatonakalinál medertisztításra, azzal a feltétellel, hogy mederkotrást és nádirtást nem végezhetnek. A beruházó a földmunkák elvégzésére szerződött egy társasággal, a szerződésben rögzítve az engedélyben előírtakat.
A vállalkozás 63 éves ügyvezetőjének utasítására azonban a cég 51 éves alkalmazottja markológéppel az érintett terület több mint felén nádirtást is végzett. A gépkezelő tudva, hogy ez tilos, a munkagéppel nemcsak a nádat, hanem az iszapot is kiszedte és a partra halmozta.
A nádas területe a tiltott tevékenység miatt csaknem másfél hektárral csökkent, amely Balatonakali teljes náddal borított partszakaszának mintegy húsz százalékát érinti – közölték.
A főügyészség szabadságvesztés kiszabására tett indítványt, az alkalmazott esetében próbaidőre felfüggesztve.
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt