Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

A magyar 15 évesek a legelutasítóbbak a bevándorlókkal szemben

Létrehozva:

Képünk illusztráció / Forrás: Shutterstock

Újabb negatív rekordot sikerült Magyarorszának felállítania. 

A lengyel és a szlovák diákok is nyitottabban állnak a dologhoz – derült ki a PISA 2018-as felméréséből. A kérdésekből az is világossá vált, hogy a magyar tiniknek kevesebb tapasztalata is van a bevándorlókkal kapcsolatban, sőt a magyar gyerekek foglalkoznak a legkevesebbet a globális kihívásokkal iskolai szinten.

Az alapfeltevés szerint az emberek egyre növekvő arányban költöznek egyik országból a másikba. A felmérés során a diákoknak az alábbi négy kijelentésnél el kellett dönteniük, hogy mennyire értenek egyet vele, vagy mennyire nem:

  1. A bevándorló gyerekeknek ugyanolyan lehetőségeket kellene biztosítani az oktatásban, mint az ország többi gyermekének.
  2. Azoknak a bevándorlóknak, akik több éve egy országban élnek, szavazati jogot kellene biztosítani a választásokon.
  3. A bevándorlóknak lehetőséget kellene biztosítani arra, hogy továbbra is a saját szokásaik és életmódjuk szerint éljenek.
  4. A bevándorlóknak pontosan ugyanolyan jogokkal kellene rendelkezniük, mint bárki másnak az országban.

(Kölöknet)

Legnépszerűbb cikkeink