Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Ordenáré kioktatást kaptak a paptól az utasok, akik szóltak neki, hogy vegyen már fel maszkot

Létrehozva:

Kocsishoz sem méltó viselkedést tanúsított egy ortodox pap egy Kolozsvár és Csürülye (Ciurila) között közlekedő buszjáraton. Az egyházfi nem volt hajlandó maszkot viselni, amikor pedig erre a többi utas felhívta a figyelmét, még neki állt feljebb.

Végül a sofőr közbelépésére volt szükség, hogy megregulázzák isten szolgáját, és maszkot erőltessenek rá, ám a heves szóváltás tovább folytatódott közte és egy hölgy között, akivel a pópa szintén minősíthetetlen hangnemben beszélt. Azt is mondta neki: látszik, hogy nincs otthon férfi. 

A kolozsvári ortodox érsekség szóvivője közölte, hogy ez megengedhetetlen, de sietett elhárítani a felelősséget azzal, hogy nem sikerült azonosítaniuk az illetőt, és különben is, a ruházata alapján valószínűleg a moldovai régi rítusú ortodoxokhoz tartozik, nem hozzájuk – írta a kolozsvári Főtér.

 

Legnépszerűbb cikkeink