Magyarország
Demszky Gábor és Tarlós István is Budapest díszpolgára lett
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén egyszerre döntött a két korábbi főpolgármester, Demszky Gábor, az egykori SZDSZ-es politikus és a kormánypártok által támogatott Tarlós István kitüntetéséről.
Karácsony Gergely egy éve, önkormányzati választási győzelme után vetette fel a kettős díszpolgári kinevezés ötletét. A főpolgármester a városházi átadás-átvétel után beszélt arról, hogy a rendszerváltás utáni önkormányzatiságnak 30. évfordulója alkalmából kezdeményezni fogja, hogy elődei megkapják a címet és ez most meg is történt.
Karácsony akkor azt mondta, mindkét volt főpolgármesternek voltak rossz és jó döntései: Egyikük sem volt hibátlan, de mindketten nagyon szerették Budapestet.
A díszpolgári kinevezésekről szóló döntést – szokatlan módon – egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Karácsony Gergely Facebook-posztban jelentette be mégis, az írta, örül, hogy a közgyűlés támogatta az általa benyújtott javaslatot, mert olyan országban hisz, ahol a politikai vitapartnerek lehetnek ellenfelek, de soha nem lehetnek ellenségek.
Meggyőződésem, hogy ennek az országnak talán a legnagyobb problémája a tudatosan szított megosztottság, amely ma már szinte hadiállapottá vált, és amelynek mindannyian áldozatai vagyunk. A döntésre egyelőre egyik kitüntetett fél sem reagált.
-
Nagyvilág2023.03.01. 11:20
Novák Katalin szerint indokolt Svédország és Finnország NATO-csatlakozása
-
Magyarország2023.03.22. 10:32
Megalakult a Petőfi Zenei Tanács – jelentette be a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség
-
Kiemelt hírek2023.03.07. 12:41
Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket
-
Kiemelt hírek2023.02.24. 11:40
51 új villamoszerelvény érkezhet Budapestre a következő években