Nagyvilág
Utasításba adták, hogy a japán katonai pilótáknak le kell videózniuk, ha UFO-val találkoznak
Annak ellenére, hogy a miniszter nem hisz az idegenekben, az eseteket iktatni és vizsgálni fogják.
Szeptembertől világossá tették a japán légierőnél, hogy mit kell tenniük a pilótáknak, ha ismeretlen repülő tárgyat, azaz angol rövidítés szerint UFO-t látnak – írja a 444.hu Deutsche Welle alapján. Lehetőség szerint fotót vagy videót kell készíteniük róla, és jelentést is kell írniuk, amit a hadsereg iktatni és vizsgálni fog.
A lakossági bejelentéseket is komolyan veszik ezután, azokat is kivizsgálják.
Minderről a Taro Kono védelmi miniszter beszélt utolsó sajtótájékoztatóján (a minisztert a kormány átszervezésekor leváltotta az új kormányfő). Kono ugyanakkor világossá tette, hogy személy szerint nem hisz az UFO-k létezésében.
Japánban különösen sok UFO-észlelésről szoktak beszámolni az emberek, ám a döntés sajtóértesülések szerint nem belső késztetésre, hanem amerikai nyomásra született. Állítólag Kono és az amerikai védelmi miniszter augusztusi guami találkozóján jött szóba az UFO-kérdés, amikor Mark Esper előhozta azt a három videófelvételt, amit a Pentagon közölt a pilótáik által rögzített fura repülő tárgyakról.
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében