Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Németországban olcsóbb lett az élet

Létrehozva:

A vártnál is erősebben csökkentek a fogyasztói árak szeptemberben Németországban, ami alapvetően az energiaárak zuhanására és az átalános forgalmi adó kulcsainak mérséklésére vezethető vissza.

A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) kedden közölt előzetes adatai szerint az egy évvel korábbihoz képest 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak szeptemberben. Elemzők 0,1 százalékos visszaesésre számítottak az augusztusi stagnálás után.

Utoljára 2015 januárjában volt ennél is nagyobb mértékű a csökkenés, akkor 0,4 százalékos esést mértek.

Éves összevetésben az árucikkek 1,7 százalékkal lettek olcsóbbak, a szolgáltatások viszont 1,0 százalékkal drágultak szeptemberben. A háztartási energia és az üzemanyagok ára 7,1 százalékkal zuhant tavaly szeptemberhez képest.

Az előző hónaphoz képest ugyancsak 0,2 százalékkal estek a fogyasztói árak szeptemberben. Elemzők az augusztusival megegyező értékre, 0,1 százalékos csökkenésre számítottak.

A Destatis közleményében arra figyelmeztetett, hogy az inflációs ráták alakulására más egyéb tényezők mellett hatással volt az általános forgalmi adó (áfa) csökkentése.

A koronavírus-járvány súlyos gazdasági csapásait ellensúlyozandó július 1-jétől az év végéig 19 százalékról 16 százalékra mérsékelték az áfát Németországban, a kedvezményes áfakulcsot pedig 7 százalékról 5 százalékra.

Az uniós harmonizált fogyasztói árindex (HICP) 0,4 százalékkal csökkent az előző év szeptemberéhez képest, ami a 2015 januári 0,5 százalékos visszaesés óta a legalacsonyabb érték. Elemzők az augusztusival megegyező értéket, 0,5 százalékos csökkenést vártak.

Havi összevetésben ugyancsak 0,4 százalékkal mérséklődött a mutató, miközben elemzők 0,1 százalékos csökkenésre számítottak az augusztusi 0,2 százalékos visszaesés után.

Az euróövezet legnagyobb gazdaságának az inflációs adatait nagy figyelem övezi, mert erős hatást gyakorol az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikájára.

Az EKB elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az éves harmonizált fogyasztóiár-index középtávon 2 százalék alatt, ám ahhoz közeli értéken maradjon.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink