Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Tömegtüntetések a szélsőjobboldali AfD ellen Németország-szerte

Létrehozva:

A szervezők szerint péntektől vasárnapig majdnem másfélmillióan vonult utcára, hogy tüntessenek német szélsőjobboldali párt, az AfD ellen.

Vasárnap ismét legalább százezer ember vonult a német nagyvárosok utcáira, hogy tiltakozzon az Alternatíva Németországért (AfD) jobboldali parlamenti párt és annak idegenellenes álláspontja ellen – írja a Telex. A Frankfurter Allgemeine Zeitung folyton frissülő beszámolójában azt írta, hogy a berlini kormányzati negyedben a rendőrség közlése szerint legalább 60 ezer ember gyűlt össze, de százezren is lehetnek.

A szervezők szerint péntektől vasárnapig majdnem másfélmillióan vonult utcára.

Vasárnap Berlinben a rendőrség közlése szerint nagyjából százezer tüntető jelent meg a Bundestag épülete előtt. Münchenben a szervezők kénytelenek voltak a tervezettnél korábban véget vetni a tüntetésnek, mert a vártnál jóval többen, több mint százezren jelentek meg, és a helyszín a túlzsúfoltság miatt balesetveszélyessé vált – írja az RTL.

Észak-Rajna-Vesztfáliában összesítve szintén több mint 100 ezer ember tüntetett az AfD ellen a hétvégén. Kölnben, Dortmundban, Bonnban, Recklinghausenben, Bochumban és más városokban ezrek, gyakran tízezrek vonultak együtt az utcára. Münchenben a rendőrség legalább 80 ezer tüntetőről számolt be, míg a szervezők 250 ezerről.

A hatóságok és a szervezők közlése szerint több nagyvárosban is tízezrek vettek részt demonstrációkon, amiket több mint száz településen tartottak, köztük olyan helyeken is, ahol az AfD támogatottsága különösen erős. Drezdában a rendőrség közlése szerint meg kellett hosszabbítani az AfD elleni felvonulás útvonalát, hogy legyen elég hely „a hatalmas mennyiségű résztvevőknek”. Ugyanez történt pénteken Hamburg városában is, ahol akkor ötvenezren vonultak utcára.

A tüntetési hullámot az váltotta ki, hogy sajtóhírek szerint egy szélsőjobboldali találkozót tartottak tavaly novemberben Németországban, amelyen az AfD képviselői is részt vettek, és ahol több millió bevándorló kitelepítése is felmerült.

A Potsdamban tartott találkozón AfD-s és a konzervatív Kereszténydemokrata Unióhoz (CDU) tartozó politikusok remigrációról beszéltek.

(Tömegdemosntráció a berlini Bundestag előtt az AfD kitoloncolási tervei ellen január 21-én. A tüntetés végén a szervezők a színpadon bejelentették, hogy becslések szerint 350 ezer ember vett részt az eseményen. A Reichstag előtti tér a főpályaudvarig, a másik oldal a Brandenburgi kapuig és az Unter den Linden a berlini dómig megtelt tüntetőkkel. Fotó: Hami Roshan / Middle East Images / AFP)

Az AfD európai tervei

Mint arról korábban beszámoltunk, az AfD egyik kiemelt célja az Európai Unió feloszlatása, amelyben Orbán Viktor magyar miniszterelnökre is számítanak. Az AfD a július 29-i pártértekezleten ratifikálandó uniós választási programjavaslatában a „fölényes EU” „ellenőrzött feloszlatását” szorgalmazta. „Európa újraindítását követeljük, hogy kihasználhassuk a nemzetállamokban rejlő lehetőségeket, és újjáépíthessük a hidat kelet felé” – mondta Chrupalla, az AfD társvezetője az EURACTIV-nek. „Németország számára központi jelentőségű a közép-európai együttműködés Magyarországgal és Ausztriával” – mondta Chrupalla, hozzátéve, hogy Orbán „már most megmutatja, hogyan valósítható meg az érdekalapú politika Európában”.

Maximilian Krah, az AfD  EP-listavezetője pedig úgy fogalmazott, hogy „nem dobná ki a Fideszt az ágyából”, de a Mi Haznáktól sem zárkózott el. Amint Krah kifejtette: a fiatal magyar választók amúgy is inkább Mi Hazánk, mint a mint a Fidesz mellett vannak. „Én pedig mindig azt javaslom, hogy a jövőbe nézzünk és ne a múltba” – mondta. Az AfD nem tartja reális forgatókönyvnek Orbán tervét a mérsékelt Európai Néppárttól jobbra helyezkedő, két EP-frakció, az ID és az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) egyesítéséről.

(Kiemelt képünk: Tömegdemosntráció a berlini Bundestag előtt az AfD kitoloncolási tervei ellen január 21-én. A tüntetés végén a szervezők a színpadon bejelentették, hogy becslések szerint 350 ezer ember vett részt az eseményen. A Reichstag előtti tér a főpályaudvarig, a másik oldal a Brandenburgi kapuig és az Unter den Linden a berlini dómig megtelt tüntetőkkel. Fotó: Hami Roshan / Middle East Images / AFP)

Legnépszerűbb cikkeink