Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Nagyvilág

Donald Trump szerint sötét erők irányítják Joe Bident, de ez még vizsgálat alatt áll

Létrehozva:

Donald Trump szerint „sötét árnyak” irányítják a Demokrata Párt elnökjelöltjét, Joe Bident – írja a Guardian nyomán a 444.

Az amerikai elnök az interjúban több furcsa, elsőre nehezen értelmezhető állítást is megfogalmazott a Guardiannak adott interjújában, többek között arról beszélt, hogy sötét egyenruhás gengszterek repülnek Washingtonba, illetve a feketék elleni rendőri brutalitást ahhoz hasonlította, mint amikor a golfozók összetörnek a nyomás alatt.

A lap kérdésére, hogy szerinte ki mozgatja Biden mögött a szálakat, azt mondta: „Emberek, akiről még soha nem is hallott. Emberek a sötét árnyakból, emberek, akik…”– kezdte el Trump, de a riporter itt közbeszólt, hogy ez úgy hangzik, mint egy összeesküvés-elmélet, és visszakérdezett, hogy mit jelent az, hogy sötét árnyak.

Trump erre elmondta, hogy emberek vannak utcákon, emberek, akik irányítják az utcákat. Majd azzal folytatta, hogy valaki ezen a hétvégén repülőre szállt, hogy eljusson egy városba, és a repülő tele volt fekete egyenruhákat viselő gengszterekkel, akiknél mindenféle felszerelések voltak.

A részleteket firtató kérdésre Trump közölte: egyszer majd el fogja mondani, de ez jelenleg vizsgálat alatt áll.

 

Legnépszerűbb cikkeink