Magyarország
Bekamerázzák a Roma Holokauszt Emlékművet, annyiszor gyalázták már meg
A tervet a főpolgármester is támogatja.
Benyújtotta az előterjesztést a Fővárosi Közgyűlésnek, miszerint bekameráznák a Roma Holokauszt Emlékművet a budapesti Nehru-parton – jelentette be a Facebookon Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes, mint az Index észrevette. Térfigyelő kamerákkal védenék a nyilasterror idején a Dunába lőtt zsidó embereknek emléket állító Cipők című alkotást is a Széchenyi rakparton. A felvetést Karácsony Gergely főpolgármester és Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármester is támogatja. A kamerázásról szóló határozat a Fővárosi Közgyűlés augusztus 27-i ülésén szerepel előterjesztésként.
Kerpel-Fronius emlékeztet rá, hogy legutóbb június 2-án gyalázták meg a Roma Holokauszt Emlékművet, és korábban is rendszeresen rasszista, kirekesztő feliratokat fújtak fel rá. A Cipők című emlékművet is többször meggyalázták már, a legemlékezetesebb az az eset volt, amikor a jobbikos Kulcsár Gergely beleköpött az egyik cipőbe, majd erről büszkén tájékoztatta párttársait. Kulcsár indult volna a legutóbbi önkormányzati választáson Jobbik-LMP-Momentum színeiben Debrecenben, de végül visszaléptették.
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt