Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

 Az igazságügyi minisztérium ismét halálbüntetést kér a bostoni robbantóra

Létrehozva:

Képünk illusztráció / Forrás: Shutterstock

Még 2013-ben robbantott egy pokolgépet a csecsen születésű férfi a bostoni maratonon. 3 ember halt meg, 246-an pedig súlyos, maradandó sérülésekkel élték túl a támadást. 

Az amerikai igazságügyi minisztérium ismét halálbüntetést kér a bostoni maraton robbantójára, Dzsohar Carnajevre – jelentette ki William Barr igazságügyi miniszter az AP amerikai hírügynökségnek.

„Mindent megteszünk, ami szükséges, ha kell, a szövetségi legfelsőbb bíróságig is elmegyünk a halálbüntetés kiszabása érdekében” – fogalmazott Barr.

A csecsen születésű, de amerikai állampolgárságú Carnajevet 2015-ben már halálra ítélték a bostoni maratoni futóversenyen 2013-ban elkövetett robbantásai miatt. Idén augusztus elején azonban egy bostoni fellebbviteli bíróság megsemmisítette a halálos ítéletet a tárgyalás során elkövetett hibákra hivatkozva.

Carnajev 2013-ban a fivérével együtt követett el pokolgépes merényletet az évente megrendezett futóverseny célvonala közelében. A támadásban hárman életüket vesztették, és 246 ember megsérült, sokan súlyosan, maradandó egészségkárosodást szenvedve. A rendőrség az akkor 19 éves Dzsohar Carnajevet elfogta, bátyját, a 26 éves Tamerlant pedig agyonlőtte, miután ő halálosan megsebesített egy rendőrt.

Dzsohar Carnajev ellen harminc bűncselekmény – köztük négy emberölés, valamint életek tömeges kioltására alkalmas fegyver használata – miatt emeltek vádat, és halálos ítéletet szabtak ki rá.

A férfi ügyvédjei azonban azzal érveltek, hogy a médiaérdeklődés lehetetlenné tette a tisztességes pert Bostonban. Felhozták azt is, hogy az esküdtszék két fiatal tagja a közösségi médiában olyan megjegyzéseket tett közzé, amelyek elfogultságról tettek tanúbizonyságot már a per 2015-ös kezdete előtt.

A fellebbviteli bíróság augusztusban – a halálos ítélet megsemmisítésekor – közleményben tudatta: utasította a szövetségi bíróságot, hogy új büntetést szabjon ki, fenntartva az esküdtszék által kimondott bűnösséget.

Barr erre reagálva szögezte le, hogy ismét halálbüntetést kérnek Carnajevre.

Donald Trump amerikai elnök már a bostoni fellebbviteli bíróság büntetést megsemmisítő ítélete után azt írta a Twitteren, hogy a szövetségi kormányzatnak ismét halálbüntetést kell kérnie. (MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink