Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Ausztrál írót ítéltek halálra Kínában

Létrehozva:

A kínai kormányt kritizáló írásai miatt is ismert Yang Hengjun író már a börtönben sem részesült humánus bánásmódban.

Halálbüntetésre ítélték Yang Hengjun ausztrál demokráciapárti írót Pekingben, de az ítélet végrehajtását két évre felfüggesztették – közölte az ausztrál külügyminisztérium. Az író 2019-ben került őrizetbe Kínában kémkedés vádjával. Penny Wong ausztrál külügyminiszter kijelentette, hogy a szövetségi kormány értesülése szerint amennyiben Yang két évig nem követ el semmilyen súlyosabb bűncselekményt, a halálos ítéletet életfogytiglani börtönre változtatják.

„Ez borzalmas hír Dr. Yang, a családja és azok számára, akik támogatták őt” – mondta Wong, és együttérzését fejezte ki Yang családjának.
Yang még hat hónappal ezelőtt arról számolt be az újságíróknak, hogy vesecisztától szenved, és fél, hogy meghal a börtönben.

„Folyamatosan követeltük, hogy Dr. Yang méltányos és igazságos eljárásban és a minimálisan elvárható humánus bánásmódban részesülhessen, összhangban a nemzetközi normákkal és Kína jogi kötelezettségeivel” – jelentette ki Wong, hozzátéve: Yang érdekeit és jólétét szem előtt tartva küzdeni fognak a megfelelő egyészségügyi ellátásáért és a családja számára a konzuli segítségért.

„Évekig tartó önkényes fogva tartás, kínzással kapcsolatos vádak, zárt és tisztességtelen tárgyalás után a saját választott ügyvédeihez való hozzáférés nélkül – egy ilyen súlyos büntetés riasztó”

– mondta Penny Wong.

Wong azt nem említette, hogy az ügy milyen hatással lehet az ausztrál-kínai kapcsolatokra, de hangsúlyozta; továbbra is kiállnak Yang jogaiért.

Yang Hengjun letartóztatása előtt rendszeresen posztolt a kínai kormányt kritizáló szatirikus kommentárokat közel 130 000 követőjének a korábban Twitter néven ismert X-en. Egy sor kémregényt is írt. Bár rendelkezik ausztrál állampolgársággal, ideje nagy részét az Egyesült Államokban töltötte eddig, ahol a New York-i Columbia Egyetem vendégprofesszora volt.

A CNN azt írta, nem ez az első eset, hogy a nemzetbiztonsági ügyekbe keveredett ausztrálok sorsa feszültséget vált ki Peking és Canberra között. Tavaly októberben az ausztrál televíziós műsorvezetőt, Cseng Lei-t Kína szabadon engedte, de csak több mint három évvel azután, hogy kémkedés vádjával őrizetbe vették. Csenget, a CGTN kínai állami műsorszolgáltató egykori vezetőjét és kétgyermekes anyát azzal vádolták, hogy illegálisan szolgáltatott államtitkokat a tengerentúlon.

Peking többszöri kérésre sem nem fedte fel a Cheng elleni vádak részleteit a hároméves fogva tartása alatt, és a kínai bíróság többször is késleltette az ítélet meghozatalát.

(Kiemelt kép: Yang Hengjun kínai-ausztrál író előadáson vesz részt a Pekingi Technológiai Intézetben Pekingben, Kínában, 2010. november 18-án. Fotó: Zhan min / Imaginechina / Imaginechina via AFP)

Legnépszerűbb cikkeink