Connect with us
Szent István Napok

Szent István Napok

Kiemelt hírek

Kínából érkezik az építőanyag a szegedi BYD-gyárhoz

Létrehozva:

A BYD-gyár építéséhez négymillió tonna áru érkezik a több ezer kilométerre lévő Kínából.

A következő három évben legalább négymillió tonna ömlesztett áru érkezik majd a szegedi BYD-gyárba, ahol a világ egyik legnagyobb elektromosautó-gyártója első európai üzemét építi fel – számolt be az Economx. Az építési anyagokat Kínából hajón szállítják európai kikötőkbe, majd onnan vasúton érkezik Szegedre. Az első vonat a gyár acél csarnokelemeivel a cégcsoport vasútvállalatával, a PSP Cargo Group Romaniával futott be a szeged-kiskundorozsmai PSP Terminalra. 

A BYD kérésének és a dekarbonizációs elvárásoknak megfelelően érkeznek ide, a budapesti érkezés és közúti szállítás helyett. Az intermodális terminálról közvetlenül az építkezés területére szállítják az anyagokat. A BYD elvárásainak megfelelően folyamatosan fejlesztik az idén tavasszal elindult intermodális terminált, de elengedhetetlen lesz a magyarországi vasúthálózat fejlesztése is, különben a hazai autó- és akkumulátorgyártás bővülő forgalma a már most is túlzsúfolt közutakra zúdul – derül ki a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) lapnak eljuttatott közleményéből.

Rohamléptekben épül a BYD-gyár

Az első szállítmányt hamarosan újabb négy hajónyi acélszerkezet és két-háromezer konténer építési anyag követi augusztustól év végéig. A következő három évben legalább négymillió tonna ömlesztett árut juttatnak el közvetlenül az autógyár területére, várhatóan az intermodális terminálon keresztül. A gyár működésének kezdetén napi kétszáz konténert tervez fogadni, ami a későbbiekben háromszáz konténerre is emelkedhet. Az első évben százötvenezer, majd a további években évi háromszázezer kész autó szállítását is vasúton tervezik.

Az építkezés és a gyár későbbi, folyamatos működésének biztosítása érdekében folyamatosan fejlesztik a PSP terminált. A terminálról az építkezésre a kamionos kiszállításokat pedig továbbra is a lakosság zavarása nélkül, az önkormányzattal és a Magyar Közúttal egyeztetve végzik majd. Ami azért is fontos, mert a  több lépcsőben épülő gyár az eddig engedélyezett csarnokok mellé újabb egységek, többek között egy tíz hektáros óriásépítmény létesítésére is engedélyt kapott.

(Képünk illusztráció. 2023. szeptember 05., Bajorország, München: A stand látogatói egy Denza D9-et nézegetnek a kínai BYD gyártó standjánál az IAA 2023 autókiállítás úgynevezett Open Space-jén a városban. Az IAA MOBILITY 2023 Nemzetközi Autókiállítás szeptember 05-10. között kerül megrendezésre Münchenben. Fotó: M: Matthias Balk/dpa MATTHIAS BALK / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)

Legnépszerűbb cikkeink