Connect with us
Szent István Napok

Szent István Napok

Kiemelt hírek

Melyik a világ legértékesebb cége?

Létrehozva:

A Microsoft helyett egy amerikai chipóriás lett a világ legértékesebb cége.

Az Apple-t és a Microsoftot is megelőzve az Nvidia lett a világ legértékesebb cége, miután tegnap piaci értéke meghaladta a riválisok értékét is – számolt be a Telex. Az Nvidia részvényárfolyama 3,5 százalékkal emelkedett kedden, ezzel elérte a 135,6 dolláros szintet, amivel a cég piaci értéke 3,336 ezermilliárd dollárra nőtt. A múlt héten az Nvidia részvényei 9,5 százalékot javítottak az amerikai tőzsdén, a tegnapi a cég 103 milliárd dollárral ért többet, mint a hétfői napon. 

Eközben a Microsoft részvényeinek árfolyama 0,2 százalékot esett, a cég értéke pedig 3,325 ezermilliárdon állt, így helyet cseréltek az Nvidiával a legértékesebb cégek listájának élén. Még az Apple 1,3 százalékos árfolyamesés után 3,278 ezermilliárdos értékkel áll a harmadik helyen. Az Nvidia részvényárfolyama idén eddig 173 százalékot emelkedett, szemben a Microsoft-részvényes jóval szerényebb, 19 százalékos drágulásával.

Ennek köszönhetően lett a világ legértékesebb cége

Az Nvidia egy amerikai chipgyártó cég, amit Huang Zsen-hszün, taivani származású üzletember alapított 31 évvel ezelőtt – írta korábban az Economx. Sikerét elsősőroban annak köszönheti, hogy chipjei különösen alkalmasak az AI-rendszerek betanításához, és a hatalmas adatmennyiségek feldolgozásához szükséges nagyméretű nyelvi modellekhez szükséges számítások elvégzésére. Az Nvidia több ezer chiprendszert ad el többek között a Microsoftnak, a Google-nak és a Metának.

Tavaly az Nvidia lett az első olyan chipgyártó, amelyet a tőzsdén több mint egymilliárd dollárra értékeltek. Azóta a részvények árfolyama pedig több mint kétszeresére emelkedett. Legutóbbi negyedéves jelentésében az Nvidia több mint háromszoros forgalomnövekedésről és több mint hétszeres nettó nyereségnövekedésről számolt be.Huang Zsen-hszün pedig jelenleg 117 milliárd dolláros vagyonnal 11. helyen szerepel a Forbes listáján.

(Képünk illusztráció. Forrás: Shutterstock)

Legnépszerűbb cikkeink