Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

A polgármester szerint Debrecennek kell átvennie Budapest helyét a kereszténység védelmében

Létrehozva:

Budapesten lobog a szivárványos zászló, Debrecenben pedig áll a Szent István szobor – mondta Papp László.

A Szent István-i életmű nemzetünk történelmének legidőtállóbb alkotása, amely egy évezred távlatában is erőt adó fundamentuma országunk létének és jövőjének mondta Debrecen polgármestere augusztus 20-án a belvárosi Dósa nádor téren, ahol felavatták az első király egész alakos szobrát.

Papp László (Fidesz-KDNP) hozzátette: ez a szilárd alap adta meg az esélyt nekünk, magyaroknak arra, hogy az évszázadok viharait átvészelve ma is erős és büszke európai nemzetként képviseljük a szent király által örökül ránk hagyott eszmét, a keresztény magyar államiságot.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy „van, ahol úgy gondolják, nincs már szükség Szent István szoborra, leállítják annak megvalósítását, és inkább tesznek ki szivárványos zászlót a középületekre az államalapítás ünnepe előtti napokban”.

„Budapesten nem lesz új Szent István szobor, de lobog a szivárványos zászló, Debrecenben pedig áll a Szent István szobor, és a nemzeti színű zászló lobog” mondta Papp.

A debreceni polgármester szerint a kereszténység védelmének feladata Szent Istvántól kezdve az egyik legfontosabb küldetése és feladata a magyarságnak.

„A keresztény identitás megerősítése Magyarország és egész Európa jövőjének záloga, stabilitásának feltétele, ezen múlik fennmaradásunk, erősödésünk, további gyarapodásunk” hangoztatta. Megjegyezte: ma különösen nagy jelentősége van e törekvésnek, mivel Európában egyre erősebbé válik a kereszténység gyengítésének szándéka. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink