Magyarország
Iskolaigazgatók is lehetetlennek tartják a járványügyi előírásokat
A minisztérium hétfőn este és kedd délelőtt adta ki az iskoláknak, hogy miként kell védekezni a vírus ellen, erre reagáltak most az érintettek.
A hvg.hu az üggyel kapcsolatban megkereste a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét (PDSZ), akik szerint hajmeresztőek az előírások, és arról tanúskodnak, hogy a kormányzat vagy nem ismeri eléggé az általa működtetett rendszert, vagy nem hajlandó pénzt adni a védekezésre.
A szervezet azt is bírálta, hogy az óvodák és a pedagógia szakszolgálatok kimaradtak az ajánlásból, és hogy megint nem egyeztettek a szakmával az intézkedésekről. A PDSZ szerint inkább megoldást kellett volna találni az otthoni tanulásra a Krétánál jobb informatikai rendszer kifejlesztésével és informatikai eszközök vásárlásával. Ha pedig mégis iskolába kell menni, akkor legalább érintésmentes lázmérést kellene csinálni.
A lap a budapesti Zrínyi Miklós Gimnázium igazgatóját is megkereste, aki szerint nem megoldható, hogy a diákok 60 centinél távolabb üljenek egymástól a tantermekben, és azt is nehéz lesz elérni, hogy a tanulók ne csoportosuljanak. Ők valószínűleg órarend- és osztálybontással, és kétheti váltásban történő tanítással próbálják majd meg az előírásokat betartani, de ez nem kevés erőfeszítést fog igényelni a pedagógusoktól.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a csoportosulást az érettségi alatt is hatékonyan megakadályozták az intézmények, most is ugyanazt a módszert kellene követni. A közösségi terekben pedig szerintük létszámkorlátozást kell alkalmazni, hogy a 1,5 métert tartani tudják, ha pedig erre nincs mód, akkor „a nagyobbak viseljenek maszkot”.
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban