Nagyvilág
Oroszország októberre tervezi a tömeges koronavírus-oltás megkezdését
A szakértők attól félnek, hogy Oroszország elkapkodja a tömeges oltást és megfelelő tesztelés nélkül fogják azt elkezdeni.
Moszkvában jelentették be, hogy októberre tervezik a koronavírus-járvány elleni tömeges oltási program első szakaszát – írja a BBC cikke alapján a hvg.hu. Mihail Murasko egészségügyi miniszter azt közölte, hogy az első szakaszban a tanárokat és az orvosokat oltják be. Meg nem erősített hírek szerint az orosz hatóságok arra számítanak, hogy már augusztusban jóváhagyhatják az első, hatékonynak minősített vakcinát.
Több szakértő attól tart, hogy Oroszország idő előtt, megfelelő tesztelés nélkül készül a tömeges oltás megkezdésére. Az USA fő járványügyi szakértője, Anthony Fauci például pénteken azt mondta, reméli, hogy a kínai és az orosz illetékesek a tömeges oltás megkezdése előtt tesztelni fogják a hatóanyagot. Fauci szerint az USA-ban az év végére készülhet el a biztonságos és hatékony oltóanyag. „Nem hiszem, hogy más országokban nálunk sokkal hamarabb lesz vakcina, és más államoktól fogunk függeni” – magyarázta a szakember.
A BBC szerint világszerte mintegy húsz olyan oltóanyagot tartanak számon, amellyel már kiterjedt klinikai vizsgálatokat is végeztek.
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt