Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Megbírságolták a fehérvári kórházat, amelynek igazgatóját 2 hónapja kirúgta Kásler Miklós

Létrehozva:

A kórház az adatszolgáltatási kötelezettségének késedelmes teljesítésén túl megsértette az infekciókontrollra vonatkozó előírást is, a főigazgató az egyszemélyi felelős .

Figyelmeztetést és egészségügyi bírságot kapott a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház – tudatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

A közlemény szerint az NNK a koronavírus-fertőzött betegek egészségügyi ellátásával összefüggésben helyben is kialakult járvány kivizsgálásánál megállapította, hogy a kórház

az adatszolgáltatási kötelezettségének késedelmes teljesítésén túl megsértette az infekciókontrollra vonatkozó előírást is.

A közigazgatási eljárásban a jogi felelősség az egészségügyi szolgáltatót terheli, a személyi felelősség megállapítása a munkáltatói jogkör gyakorlójának és a fenntartónak a feladata. A hatályos jogszabályi előírás szerint a gyógyintézet egyszemélyi felelős vezetője a főigazgató. Az NNK a kórházat figyelmeztetésben részesítette – olvasható a közleményben.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma április 12-én közölte, hogy Kásler Miklós miniszter Bucsi László címzetes egyetemi docenst bízta meg a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatói teendőinek ellátásával.

A minisztérium előző nap azt közölte: a kórház főigazgatója, Csernavölgyi István a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban olyan

súlyos mulasztást követett el,

amely indokolta, hogy átadja hivatalát. Hat nappal később lemondott a kórház orvos igazgatója is. (MTI)

(Nyitóképünk illusztráció)

Legnépszerűbb cikkeink