Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Iskolarendőrség: ha be is vezetik, lesz-e elég rendőr hozzá?

Létrehozva:

A kormány régóta fontolgatja, hogy iskolarendőröket telepítsen az oktatási intézményekbe, csak éppen eddig nem sikerült ezeket a terveket megvalósítani. Kérdés, hogy most miként sikerül bevezetni, ugyanis korábban nem tolongtak azért a nyugdíjas rendőrök, hogy visszatérjenek a testületbe dolgozni.

A Pesti Hírlap is beszámolt arról, hogy a kormány eldöntötte, 500 iskolában, köztük 140-150 szakiskolában bevezetik az iskolaőrséget. Az őr része lesz a tantestületnek, állandó jelleggel jelen lesz azokban az oktatási intézményekben, ahol a legsúlyosabb fegyelmi problémák vannak. Az iskolaőrök volt rendőrök lesznek, akik fegyvert nem kapnak, de kényszerítőeszközöket igen, és intézkedési jogosultságuk lesz az erőszak megakadályozására.

Az iskolaőrség mellett kibővítik azoknak a bűncselekményeknek a körét, amelyeknél a büntethetőség alsó korhatára 12 év, és a pedagógusok sérelmére elkövetett összes bűncselekmény ebbe a körbe tartozik majd. Továbbá a kormány tervei szerint a családi pótlék megvonásával járhat az, ha valaki erőszakos ügybe keveredik az iskolában. A változtatásokat várhatóan a következő tanévtől vezetik be.

Egyre több ilyen esetről hallunk

Mindezzel a kormány célja, hogy elejét vegye az iskolai bántalmazásoknak, illetve a pedagógusok elleni fizikai erőszaknak. Tavaly decemberben a győri Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnázium egyik 17 éves diákja késsel támadt a tanárára, mert ötös helyett hármas osztályzatot kapott, illetve a tanárnő oktatási módszereivel sem értett egyet. És persze Gyöngyöspata ügyében is hangsúlyos a Fidesz retorikájában az iskolai erőszak – nem véletlen, hogy az egész iskolarendőrséges elképzelést Gyöngyöspata fideszes országgyűlési képviselője, Horváth László kommunikálja.

2018 februárjában pedig gyorsan elterjedt az a videó, amely egy keszthelyi iskolában történt verekedésről készült. A felvételen egy lány egy másik fejét rugdossa és a hajánál fogva húzza a földön az osztályteremben. A lányok üvöltve szidták egymást, miközben többen is belekeveredtek a verekedésbe, míg mások telefonjukkal videóztak.
Az iskolarendőrség bevezetése nem új keletű dolog, sőt jelenleg is vannak ilyen elnevezésű poszton tevékenykedő egyenruhások. Igaz, ők nem intézkednek, hanem a gyermekek védelmére irányuló rendőrségi bűn- és balesetmegelőzési tevékenységet látják el. Az iskola rendőre programot az Országos Rendőr-főkapitányság 2008. szeptember 1-jével hirdette meg.

A Fidesznek visszatérő célja, hogy társadalmi, pedagógiai problémákat erőszakkal akar megelőzni, megoldani, valamint az erőszak, erőszakot szül – nyilatkozta Kunhalmi Ágnes MSZP-s politikus az ATV-nek, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) pedig egy nagyon leegyszerűsítő, tüneti kezelésnek tartja az iskolaőrség bevezetését. Az ugyanis – mint kutatások igazolják – semmit nem ér komplex, preventív megoldási lehetőségek nélkül.

2012-ben már Pintér megpróbálta

2019-ben, Jász-Nagykun-Szolnok megyében az év iskolarendőre a kisújszállási körzeti megbízott lett. Ő annak a Kádas György Speciális Általános Iskolának az
iskolarendőre, ahol halmozottan hátrányos helyzetű, illetve speciális nevelési igényű gyermekek tanulnak, akikkel a foglalkozás az átlagosnál nagyobb gondosságot igényel. A Jász-Nagykun-Szolnok megyében egyébként a 2019/2020-as tanévben 78 településből 71 településen, összesen 100 iskolarendőr 114 iskolában végzi tevékenységét.

A bűn- és balesetmegelőzési munkánál erősebb jogosítványokat adott volna a rendőröknek az oktatási intézményekben a kormány már 2012-ben is, csak ezt nem tudták megvalósítani. Pintér Sándor belügyminiszter azért ragaszkodott az iskolarendőrséghez, mert akkor 100 olyan település volt az országban, ahol hármast, vagy ennél rosszabb érdemjegyet adtak az állampolgárok a közbiztonságra, ezért ezen települések önkormányzati és rendőri vezetőit megbeszélésre hívták. Ennek során kiderült, hogy sok problémát okoz az iskolákban a rend fenntartása, s a belügyminiszter ezért határozta el az iskolarendőrség felállítását.

A korabeli tervek szerint az őrnek a szolgálat túlnyomó részét az iskolában kellene töltenie, folyamatos, élő kapcsolatot kialakítva a diákokkal, pedagógusokkal, szülőkkel és az illetékességi területén működő olyan szervezetekkel, melyek elsődlegesen az ifjúságvédelem területén tevékenykednek. Csakhogy az iskolarendőrséggel a kormányon belül sem volt egyetértés. Az ellenzők ragaszkodtak ahhoz, hogy az iskolaőrséget csak azoknál az oktatási intézményeknél vezessék be, amelyek maguk kérik azt.

Nem volt elég lelkes nyugdíjas rendőr

Az elképzelések abban is megbicsaklottak, hogy a nyugdíjas rendőrök közül nem igazán akadt jelentkező iskolarendőrnek. A hvg.hu írta meg, hogy 2013-ban a Budapesti Rendőr-főkapitányság 16 iskolarendőrt, vagy ahogy a pályázatban megnevezték őket, iskolai prevenciós tisztet akart hadrendbe állítani, de nem járt sikerrel. Ennek oka részben a szűkre szabott jelentkezési idő volt. Ám ettől függetlenül is csak alig akadt olyan nyugdíjas rendőr, aki vissza akart menni dolgozni.

Csikász Brigitta

Legnépszerűbb cikkeink