Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Magyarország

Levélben tájékoztatta Pintér a MOK-ot a kormány döntéséről

Létrehozva:

Pintér Sándor belügyminiszter levélben tájékoztatta a Magyar Orvosi Kamarát arról, a javaslatok közül mit fogadott meg a kormány. Kiderült, a szolgálati jogviszonyról szóló szerződéseket pár hónapos csúszással kapják meg az orvosok, a béremelés viszont ettől függetlenül év elejétől jár. A kamara elnöke, Kincses Gyula elégedett.

Levélben tájékoztatta Pintér Sándor belügyminiszter a Magyar Orvosi Kamara elnökét és az országgyűlési frakciók képviselőit arról, hogyan döntött a kormány az orvosok jogviszonyáról szóló törvény végrehajtási rendeletről – vette észre a hvg.

A részletekről hosszú vita volt, a törvényben foglalt átvezénylési szabályokat az orvosok döntő többsége elutasította, ahogy a másodállások korlátozása is egy vitatott pont volt.

Pintér Sándor levele szerint a kormány befogadta azt a javaslatot, amely szerint az egészségügyi szolgálati jogviszonyban állókat „békeidőben” csak a Munka Törvénykönyve alapján, 44 napra lehessen kivezényelni egy évben (a törvényben 1+1 év szerepelt lehetőségként), viszont ez veszélyhelyzet idejére nem érvényes.

Pintér Sándor levelét a Magyar Orvosi Kamara hozta nyilvánosságra a honlapján, illetve a Facebook-oldalán, ahol Kincses Gyula kamarai elnök egy posztban azt fűzte hozzá, hogy „úgy tűnik, a tárgyalások, ha nem is voltak egyszerűek, de eredményesek voltak”.

Első olvasatban azt írta, a kirendelés szabályai a MOK által kért formában módosulnak, az alapellátásban az „érzékelhető szintű” növekedés azt a 71 milliárdos többlettámogatást jelenti, ami a héten megjelent rendeletben szerepel, az összeférhetetlenségi szabályok zömmel maradnak.

Utóbbi megjegyzés azért érdekes, mert az elmúlt hetekben felmerült, hogy a kormány az egész elől kifarol a 2023-as bevezetéssel. Kincses úgy számol, az új munkaszerződést jó eséllyel 2021. június környékén írhatják majd alá az orvosok. A végrehajtási rendelet egyelőre nem jelent meg a Magyar Közlönyben (Gulyás Gergely miniszter tegnap a kormányinfón a hvg.hu kérdésére azt mondta, még dolgoznak rajta), így nem tudni, hogy a Pintér által említett határidők, például a másodállás korlátozására vonatkozó szabályok, meddig tolódnak ki, ahogy az sem, kik kapnak mentességet a másodállás korlátozása alól.

A MOK azzal kapcsolatban azt közölte, a másodállások vállalásának lehetőségét biztosítani kell: a rossz, kerülendő példákat szükséges tiltani, nem pedig a becsületes, szakmai fejlődést segítő munkát engedélyhez kötni.

Legnépszerűbb cikkeink