Magyarország
Pál Dénes is elkapta a koronavírust
Felesége nyolc napot volt kórházban.
Pál Dénes énekes az Instagram-oldalán mesélt arról, hogy nemrég elkapta a koronavírust párjával együtt, ezt a Blikk vette észre. Mint írta, változó, hogy milyen tünetek ütik fel a fejüket az embereknél, nála nem a hagyományos köhögés, láz, fejfájás volt jellemző.
Szerintem változó, hogy kinél hogy kezdődik, nekem a szemem égett nagyon, fájt és csípett pislogni, majd éreztem, hogy gyengülök, végül beütött a láz a fejfájás és a köhögés. Öt napig voltam lázas, amit sikertelenül próbáltam lenyomni, mert ahogy végre sikerült, azonnal indult újra felfelé, teljesen mindegy, mit vettem be rá. Egy napra azt éreztem, minden rendben, majd elkezdtem mindent úgy csinálni, mint előtte, de estére sikerült újra belázasodni. Korai volt az öröm. A köhögés sajnos a mai napig megvan, habár kb. két hete vége a történetnek, negatív lett a tesztem. A szaglásom, ízlelésem megmaradt, bár volt 1-2 nap, amikor a legintenzívebb illatokat is csak akkor sikerült érzékelni, amikor már egészen közel hajoltam. Néha még rám tör a fejfájás, annak ellenére, hogy sose volt jellemző rám, de szerencsére nagyobb gond nincs.
Felesége nyolc napot volt kórházban:
Kiderült, hogy tüdőembóliára utaló jeleket fedeztek fel a tüdejében. Megnyugtatták, hogy nagyon jól tettük, hogy azonnal bejöttünk, hiszen idejében sikerült felismerni és azonnal el tudják kezdeni a megfelelő kezelést.
View this post on Instagram
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt