Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Archív cikkek

Nem a leváltott igazgató hibázott a székesfehérvári kórházban

Létrehozva:

Csernavölgyi István / Forrás: YouTube

Nem a menesztett kórházigazgató vétett, hanem pont az, akire cserélték – állapította meg a székesfehérvári kórház belső vizsgálata.

Nem Csernavölgyi István, a székesfehérvári Szent György Kórház egy hónapja leváltott főigazgatója követte el azt a mulasztást, amelyre hivatkozva leváltotta őt az emberi erőforrások minisztere – állapította meg a hvg.hu információi szerint az intézményben lezajlott belső vizsgálat. Az értesülést a vizsgálatot indító új főigazgató, Bucsi László is megerősítette a lapnak. A vizsgálat egyben azt is megállapította a lap szerint, hogy a hibát pont az a Reiber István orvosigazgató követt el, akire Kásler ideigelnesen rábízta az intézményt.

Mint azt korábban megírtuk Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere „a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos súlyos mulasztás miatt” menesztette a székesfehérvári kórház igazgatóját. Az Csernavölgyi István közleményéből derült ki, hogy a mulasztást a járványügyi adatszolgáltatás késedelmével függhet össze. Az EMMI egy nappal később Bucsi Lászlót bízta meg a kórház főigazgatói teendőinek ellátásával, aki a hvg.hu információi szerint vizsgálatot indított az ügyben. A kórház élére ideiglenesen kinevezett Reiber István pár nappal később lemondott orvosigazgatói tisztségéről.

Legnépszerűbb cikkeink