Connect with us

Fontos hírek

Klórhintés

Létrehozva:

A szerző Kínában dolgozó magyar. Írásait hétfőnként olvashatják lapunkban.  Nevét nem közöljük.

Nem értem. Mégsem az amerikai turista csajok hurcolták be a vírust Magyarországra? Fölöslegesen kajtattak két napig Budapesten? Hiába csodálták meg a Lánchidat, borongtak romkocsmában, mártóztak meg a Széchenyi Fürdőben?

Egy napig nem jutottam fel az internetre, és már a szalagcímeket sem értettem. Azt hittem, hogy a Csehországban és Dániában koronavírussal diagnosztizált diáklányok budapesti kapcsolati hálójának feltérképezése prioritás. Jó kis járványgócot hagytak maguk után. Csak nehogy a két – magyarországi esetként regisztrált – iráni fiú vigye el helyettük a balhét.

Úgy látszik, már teljesen megfertőzött a kínai járványügyi védekezés. Itt, ha valakit kiemelnek, két hétre visszamenőleg a teljes kontakthálóját feltárják. Magánéletekbe gázolnak bele, ugyanakkor az ember belátja, hogy életet menthet azzal, ha idejében kiderül: kivel tartózkodott egy légtérben, ki után fogta meg a kilincset.

Az operatív törzs közel egyórás sajtótájékoztatóját úgy néztem végig, hogy majd megnyugtatnak. Pont az ellenkezője történt. Most nyolcezer kilométerről feszkózom az ott élő gyerekeimért és barátaimért.

Az országos tisztifőorvos narratívája egyébként tetszett. Eszerint Magyarországon a koronavírusnak egy partiképes mutációja jelent meg: csak egy kicsit fertőz, körültekintően viselkedik nyilvános helyeken, majd illedelmesen távozik az országból. A közeli Vuhanban egy agresszívebb mutáció jelent meg. Jó volt hallani egy távoli világról, ahol az emberek szabadon mozognak, biztonságot adó klóros vízben lubickolnak, az utcán esznek, megérintik egymást, felnevetnek.

A liftgombról szóló állításon akadtam ki, miszerint a fertőzött tárgyak érintésével nem terjed a vírus. Én ilyen mondatot nem engedhetnék meg magamnak. És nem a szólásszabadság hiánya miatt. A kínai közegészségügy naponta küldi a védekezéshez szükséges instrukciókat. Az alkalmi kényszerhelyzetek (pl. gumikesztyű hiánya) megoldását illusztrációk szemléltetik: hogyan lehet könyökkel liftet hívni vagy vállal, térddel, sarokkal ajtót nyitni-zárni.

Kemény ez a másfél hónapja tartó járványvédelmi drill, már egyetlen porcikám se kívánja, de csak így, a vírus trükkjeit kijátszva lehet belőle kimászni. Az itteni fürdő még zárva van. Nem azért, mert légvonalban pár száz kilométerre van Vuhan, ez már csak elvi lehetőség, légterét hermetikusan lezárták. Mégis egyre többen szívjuk a levegőjét. Vuhan ma már szinte mindenkihez egyformán közel van, hogy pontos legyek: egy köpésre.

Legnépszerűbb cikkeink