Kiemelt hírek
Péni István címét megvédve aranyérmet nyert légpuskában
Az Eszéken zajló olimpiai selejtező sportlövő Európa-bajnokság hétfői versenynapján diadalmaskodott.
A kontinensviadal honlapja szerint az UTE 24 éves versenyzője a döntőben 251,3 körös teljesítményét követően szétlövésben kerekedett az izraeli Sergey Richter fölé.
Kissné Oroszi Edit tanítványa alapversenyben 629,9 kört lőtt, és a harmadik helyen került a fináléba. A döntő Péni István és az izraeli Sergey Richter különcsatáját hozta: bár az első öt lövés után a negyedik helyen állt a magyar versenyző, a tizedik után az élre állt, majd sokáig az izraeli foglalta el az első helyet, aki egyre magabiztosabban vezetett. Az utolsó két lövés előtt Richter előnye 1,3 körre csökkent, az utolsó lövés előtt pedig már csak 5 tized volt kettejük között a különbség. Péni ekkor 10,5-öt lőtt, az izraeli versenyző kereken 10-est, így jöhetett a szétlövés.
Ebben a már tokiói kvótás magyar 10,7-et teljesített, Richter pedig csak 10,3-at ért el. Péni István ezzel ismét Európa legjobbja lett a 10 méteres olimpiai számban.
„Az ismert körülmények miatt nehéz felkészülésen vagyok túl. Mesébe illő ez a győzelem. Európa-csúcs a döntőben, aranyérem, címvédés. Az utolsó négy lövés előtt egyre jobban megközelítettem izraeli ellenfelemet, és bíztam benne, hogy van esélyem a győzelemre. A végén mindent kiadtam magamból. A szétlövés előtt pedig már éreztem, nem volt kérdés számomra, hogy megnyerem az Eb-t” – idézte a magyar szövetség Pénit.
A mindkét olimpiai számban világranglista-vezető, tokiói kvótával rendelkező Péni az indiai világkupán pozitív doppingmintát adott, de a gyanú szerint csapattársa, Sidi Péter manipulálta a vitaminjait, így Pénit a nemzetközi szövetség (ISSF) felmentette. A világ- és Európa-bajnok Sidi ellen a szállodai videófelvételek alapján eljárást indított a magyar szövetség, és felfüggesztette, így ő nem vehet részt a kontinensviadalon. A komáromi versenyző a múlt héten közleményben utasította vissza a vádakat.
A férfi légpuskások délelőtti alapversenyében Pekler Zalán és Hammerl Soma is érdekelt volt, előbbinek pedig csupán két tized hiányzott ahhoz, hogy döntőbe jusson és versenyben legyen az olimpiai kvóta megszerzéséért. Pekler 626,9 körrel a 10. helyen zárt, a 627,1 körös eredmény viszont már finálés szereplést jelentett volna számára.
Hammerl 622,4 kört lőtt, és ezzel a 45. pozícióban fejezte be az alapversenyt.
MTI
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!