Kiemelt hírek
Testőrök kísérik Magyar Pétert
Magyar Péter azt mondja, a 24 órás védelmet mások javasolták neki és a családja védelme miatt egyezett bele.
„Elfogadva több biztonsági szakember ismételt tanácsát és a családom kérését, tekintettel az egyre sűrűsödő fenyegetésekre, a mai naptól elfogadom a felajánlott 24 órás személyi védelmet a saját és hozzám közel állók biztonsága érdekében” – írta a Facebookon Magyar Péter. A Diákhitel Központ volt igazgatója, Varga Judit volt igazságügyi miniszter exférje, aki a kegyelmi botránnyal egy időben kezdett ellenzéki hangnemet megütni és azóta már pártalapítási szándékát is bejelentette, azután írta ezt, hogy közölte: a Központi Nyomozó Ügyészségre megy Rogán Antal miatt.
Magyar Péter vasárnap Rogán Antalnak címzett nyilvános, Facebookon elérhető üzenetében azt írta, hogy Rogán és a suttogó propaganda azt terjeszti róla, hogy többször megverte gyerekei anyját, és rendőrt kellett hívni hozzá. A volt felesége erre nem írt konkrét választ, de – lemondása óta először posztolt és – egy kapcsolati erőszakról készült videót tett közzé a saját közösségi oldalán. Magyar erre Varga Juditnak is üzent (egy újabb posztban), azt írta:
„Kedves Judit!
Én, mint a gyermekeim anyját, téged egészen eddig védtelek egy ország előtt.
Nem tudom mivel zsarolnak és azt sem, hogy miért teszed ezt a gyermekeinkkel.
Én továbbra sem fogom a házasságunk szennyeseit kiteregetni a nyilvánosság előtt.
Két mondat. Mi egy rossz házasságban éltünk, most viszont mindkettőnknek esélye van egy boldog kapcsolatra. Én szurkolok neked.
Péter”
Az egyre gyakrabban megszólaló, március 15-ére több ezer fős tömeget az Andrássy útra hívó Magyar Pétert korábban tanúként idézte be a Központi Nyomozó Főügyészség, miután ő korábban a médiában jelezte, hogy „hivatali vesztegetésről és annak feljelentése elmulasztásáról van tudomása”. Magyart nehezen érték el, és az ügyészség március 7-i tájékoztatása szerint ígérete ellenére nem jelentkezett az ügyészségen. Az nem derült ki, hogy ez a hivatali vesztegetési ügy kivel vagy mivel áll kapcsolatban.
(Kép forrása: Facebook / Magyar Péter)
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt