Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Elfogadták el az uniós médiaszabadság-törvényt

Létrehozva:

Az Európai Parlament szerdán megszavazta az európai médiaszabadság-törvényt.

Az Európai Parlament szerdán, ahogy az várható volt, megszavazta az európai médiaszabadság-törvényt – írja a Euronews cikke alapján a 24.hu. A 2022 szeptemberében előterjesztett törvényt elsöprő többséggel, 464 igen, 92 nem és 65 tartózkodás mellett fogadták el.

A tagállamok formális jóváhagyását követően hamarosan kihirdetik az EU Hivatalos Közlönyében. Az előírásait az ettől számított 15 hónapon belül kell kötelezően alkalmazni. Hatályba lépése után ez lesz az első uniós jogszabály.

A törvény közös rendelkezéseket tartalmaz majd a médiaszabadságra és függetlenségre, a médiatulajdonlás átláthatóságára, az állami hirdetések elosztására és az újságírói források védelmére vonatkozóan. A rendelet a többi között előírja, hogy:

  • a közszolgálati médiának függetlennek kell lennie mindenféle politikai érdektől.
  • a nemzeti hatóságok nem kötelezhetik az újságírókat forrásaik feladására, és nem telepíthetnek kémprogramokat az elektronikus eszközeikre.
  • be kell jelentenie a számára juttatott állami reklámok teljes éves összegét, valamint a hatóságoktól vagy harmadik országoktól kapott reklámbevételeket.
  • A nemzeti szabályozó hatóságokból felálló új európai testület egyik feladata lesz, hogy véleményezze a médiapiacokat és a médiapiaci összefonódásokat érintő nemzeti intézkedéseket.

Orbán Viktor szerint Brüsszel orwelli világot teremt az EU új médiaszabályozásával

Amint arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnök szerint Brüsszel orwelli világot teremt a szemünk előtt.

Az EMFA, vagyis az Európai Unió új médiaszabadság-törvényének (EMFA) kidolgozását Vera Jourova cseh biztos vállalta magára. Az uniós bizottság korábban azt nyilatkozta, hogy semmiféle előrelépést sem lát egyebek mellett a választásokra vonatkozóan, az ombudsman és a közszolgálati média függetlenségének biztosítására tett javaslatok teljesítése terén.

A magyar kormány azt feltételezi, hogy a szabályozás kifejezetten a magyar és az előző lengyel kormány megrendszabályozására született. Orbán Viktor miniszterelnök a törvény elfogadása után X (korábbanTwitter) oldalán reagált az új EU-s médiatörvényre, azt írta: „Brüsszel orwelli világot teremt a szemünk előtt. Fegyvereket vásárolnak és szállítanak az Európai Békekereten keresztül, közben pedig az európai médiatörvényen keresztül akarják irányítani a médiát. Nem azért harcoltunk a kommunisták ellen, hogy 1984-ben végezzük!”

A benyújtott törvénytervezetben viszont nem is sok olyan rész található, amely alkalmas lehet a magyar média befolyásolására. Az egyik alapvető probléma pont a szabályozás struktúrájával van. Az EMFA lényege az lenne, hogy az EU a nemzeti médiahatóságokat koordinálja egyetlen szervezetté, de nem sok eszköze van arra, hogy ezekre a médiahatóságokra bármilyen nyomást gyakoroljon, ha a kormány az irányítása alá vonta őket – írja a 24.hu. A tervezet hetedik pontja ugyan kimondja, hogy a tagállami médiahatóságoknak függetlenül, politikai ráhatás nélkül kell működniük, de ennek elérésére csak korábban is létező szabályozási kereteket hoz fel, nem teremt olyan új eszközt, amellyel ezt el is lehetne érni.

A tagállami médiaszabályozó hatóságok delegáltjaiból felállítandó a Médiaszolgáltatásokat Felügyelő Európai Testületnek valójában egyetlen jogköre van: véleményeket tud kiadni, és ezekről a véleményekről a tanács adott esetben vitatkozhat. Ez nem érdemi jogi felhatalmazás.

(Kiemelt képünk illusztráció. Philipp von Ditfurth / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)

Legnépszerűbb cikkeink