Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Elítélték Fürst György, volt VI. kerületi MSZP-s alpolgármestert

Létrehozva:

Fürst György, korábbi MSZP-s politkus és VI. kerületi alpolgármester hat és fél évet kapott, miután bűnösnek találták különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésben a fővárosi parkolási ügyekben.

Első fokon bűnösnek találta a bíróság Fürst György, volt VI. kerületi MSZP-s alpolgármestert, akit a fővárosi parkolási pénzekhez kapcsolódó bűncselekményekkel vádoltak meg. Fürstöt különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésben találták bűnösnek, ezért halmazati büntetésként 6 év 6 hónap börtönt és 25 millió forint pénzbüntetést szabtak ki rá, ugyanakkor a sikkasztás bűntette vád alól felmentették – írja a Telex, hozzátéve, hogy

Fürst elhíresült Rolls Royce gépkocsiját (ami az egyik cégének nevén volt) 19 millió forintért értékesítették, a bevételt azonban visszatartják a pénzbüntetés biztosítására.

A per 24 vádlottjából rajta kívül még 22 embert találtak bűnösnek, főként bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelésben vagy adócsalásban. A kimért börtönbüntetések mértéke másfél év és 6,5 év között szóródott, jelentős részben felfüggesztve. A pénzbüntetés mértéke a bűnösség arányában néhány százezer forint és 25 millió forint között változott. Két vádlottat teljesen felmentettek. A bűnösnek talált vádlottak jogi képviselői valószínűleg fellebbezni fognak az ítélet ellen.

A per elsőrendű vádlottja, Fürst György korábban a VI. kerület vagyongazdálkodásért felelős MSZP-s alpolgármestere volt, majd a Centrum Parkoló Kft. ügyvezetője és tulajdonosa lett. Fürstöt 2010-ben gyanúsították meg, majd 2016-ban hárommilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó bűncselekmények vádjával kezdődött büntetőper ellene és 23 társa ellen.

A vád szerint a Fővárosi Önkormányzatok Társulása az I., II., VI., VII., VIII., XI. és XII. kerület parkolási rendszerének üzemeltetésére kötött szerződést a Centrum Parkoló Kft.-vel. A megállapodás szerint a cég szerezte be a parkolóautomatákat és építette ki a fizetős parkolási rendszert. Az évente több milliárd forintos parkolási bevételnek az önkormányzatok mintegy 30 százalékát kapták meg.

A Centrum aztán alvállalkozókat vont be, majd az üzemeltetés hatékonyabbá tételére hivatkozva az alvállalkozók újabb alvállalkozókat bíztak meg. Az ügyészség szerint a kiszervezett tevékenységek, megrendelt szolgáltatások gazdaságilag indokolatlanok, hátrányosak voltak, a vádlottak 2006 és 2011 között hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak. Alvállalkozókat bíztak meg például magas áron

  • a parkolóőrök képzésére,
  • a parkolóőrök írásmintáit elemző grafológiai tanulmányokra,
  • adatfeldolgozásra,
  • különböző tanácsadási munkákra.

Fürst György és tucatnyi társa ellen 2011-ben indult egy másik büntetőeljárás is egy Andrássy úti műemlék palota értékesítése miatt, amit 2014-ben egyesítettek egy másik Andrássy úti ingatlan eladásának ügyével. Abban az eljárásban az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolta meg az elidegenítéseket 2004-ben megszavazó terézvárosi szocialista és szabad demokrata képviselőket, illetve a volt aljegyzőt. Az eladások miatt indult eljárások adatai szerint a kiszemelt ingatlanokat a valós értékük feléért-harmadáért értékesítették. Ebben az ügyben Fürst György 2018-ban felfüggesztett szabadságvesztést kapott.

(Kiemelt képünk illusztráció. parkoló automata AFP PHOTO / ATTILA KISBENEDEK
ATTILA KISBENEDEK / AFP)

Legnépszerűbb cikkeink