Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Izrael körbevette a Gázai övezetet

Létrehozva:

Több százezren vonultak be az izraeli hadseregbe, a világ feszülten figyeli, mi fog történni a következő órákban.

Az izraeli katonák még négy nappal azután is a halottak összegyűjtésén dolgoztak, hogy a Hamász az ország történetének legnagyobb terrortámadását követte el a dél-izraeli városokban. „Látod a babákat, az anyákat, az apákat a hálószobájukban meggyilkolva. Ez nem háború, nem csatatér. Ez egy mészárlás” – mondta Itai Veruv izraeli vezérőrnagy a Reutersnek.

Az utóbbi napokban több százezer izraeli tartalékos vette fel a szolgálatot, tankok és más katonai járművek indultak meg a Gázai övezet határához: Izrael légmentesen lezárja a határt, vagy ahogy a katonai szóvivő fogalmazott, egy vasfalat emelnek köré.

Ekkora léptékű mozgósítás a szakértők szerint arra utal, hogy az ország egy sokkal jelentősebb katonai támadásra készül a Hamász ellen a Gázai övezetben, mint az eddigi, több száz palesztin áldozatot követelő harcok.

Az Izraeli Védelmi Erők szerint kedd reggelre teljesen visszaszerezték az ellenőrzést a Gázai övezettel közös határ felett, mintegy 72 órával a Hamász támadásának kezdete után, a hadsereg 300 ezer tartalékos behívásáról beszélt, és közölték, hogy nem találtak a Gázai övezetből Izrael területére átvezető alagutakat.

Az inváziót hátráltathatja, hogy körülbelül 150 embert tartanak fogva fegyveresek Gázában, a Hamász pedig azzal fenyegetőzik, hogy megkezdi túszok kivégzését, ha Izrael figyelmeztetés nélkül légicsapást hajt végre.

Szerdán mindenfajta korlátozást feloldott, azaz tulajdonképpen szabad kezet adott az izraeli katonaság csapatai számára a védelmi miniszter a Hamász elleni harcban.

„Bárki is jön, hogy lefejezzen, meggyilkoljon nőket, a holokauszt túlélőit – mi hatalmunk teljében és kompromisszumok nélkül kiiktatjuk” – mondta Joáv Gallant a katonáknak kedden, az Izrael és a Gázai övezet határán húzódó frontvonal ellenőrzése során.

Eközben további öt magyar állampolgárt sikerült kijuttatni Izraelből és pedig kétóránként tájékoztatnak mindenkit a helyzetről és az ország elhagyásának lehetőségeiről, aki jelentkezett konzuli védelemre – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

 (Kép: Egy férfi elhagyja a bombázott területet az egyik izraeli légicsapása után a Gázai övezetben 2023. október 11-én. Forrás: MOHAMMED ABED / AFP)

Legnépszerűbb cikkeink