Nagyvilág
Az antibiotikum-rezisztenciát is fokozza a légszennyezettség
Világszerte erősíti az emberi egészséget súlyosan veszélyeztető antibiotikum-rezisztencia kialakulását a légszennyezettség egy új tanulmány eredményei szerint – adta hírül kedden a The Guardian.
A csaknem 20 év adatait felölelő, több mint száz országot lefedő vizsgálat során a kutatók megállapították, hogy ahogy világszerte erősödött a légszennyezettség, azzal egy időben fokozódott az antibiotikum-rezisztencia is. A tanulmány a Lancet Planetary Health című szaklapban jelent meg.
Az antibiotikum-rezisztencia becslések szerint mintegy 1,3 millió ember halálát okozza világszerte. Ezt az egészségügyi kockázatot elsősorban a fertőzések kezelésére alkalmazott készítmények túlzott és helytelen használata okozza, de a tanulmány szerint a problémát súlyosbítja a levegő erősödő szennyezettsége is. Számszerűsítve a PM2,5 szálló por 10 százalékos emelkedése a levegőben az antibiotikum-rezisztencia 1,1 százalékos fokozódását idézi elő az adatok elemzése szerint. Megállapították azt is, hogy
2018-ban mintegy 480 ezer ember idő előtti halálát okozhatta a légszennyezettséggel összefüggésben álló antibiotikum-rezisztencia.
Ebben a vizsgálatban arra nem tértek ki, hogy az összefüggésnek mi a pontos tudományos háttere. Vannak arra utaló jelek, hogy a szálló por tartalmazhat antibiotikumoknak ellenálló baktériumokat, amelyek bejuthatnak a szervezetbe – jegyezték meg a tanulmány szerzői, kiemelve, hogy a levegő szennyezettségének csökkentése hozzájárulhat az antibiotikum-rezisztencia visszaszorításához is.
A különböző jövőbeli lehetséges forgatókönyvek modellezése során arra jutottak, hogy ha nem mérséklődik a levegő szennyezettsége, akkor 2050-re az antibiotikum-rezisztencia világszerte további 17 százalékkal erősödhet.
(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Unsplash/Photoholgic)
-
Kiemelt hírek2023.09.11. 11:10
Reisz Gábor díjat nyert a velencei fesztiválon
-
Magyarország2023.06.19. 10:10
Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene most is, mint a Kádár-korszakban
-
Nagyvilág2023.06.19. 2:10
Repülőbalesetben meghalt két magyar Svédországban
-
Magyarország2023.08.28. 11:35
Komoly változás történik a főváros életében