Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Matolcsy szerint a családok megtakarításait fel kell használni az energiahatékonysági programok finanszírozásához

Létrehozva:

A jegybankelnök szerint az emberek jelentős összeget spóroltak össze készpénzben, amit most megesz az infláció. Ő úgy látja: a családok megtakarításait kellene például energiahatékonysági programokba forgatni. Matolcsy György volt a nemzetgazdasági miniszter, amikor a magánnyugdíjpénztári megtakarításokat államosították. Az rtl.hu szakértőket kérdezett arról, hogy most mire gondolhatott.

Elemzők szerint lehet realitása Matolcsy kijelentéseinek

A jegybankelnök szerint Magyarország hiába kis ország, a gondok megoldása itt van az országon belül. „Ahogy a hibákat belül követtük el, úgy a megoldás is belül van” – mondta Matolcsy György.

„20 ezer milliárd forintban mérhető a családok pénzügyi megtakarítása Magyarországon. Ebből olyan 8000-8500 milliárd forint van nem látható párnákban, és nem tudom, dobozokban otthon. És 12 ezer milliárd forint van látra szóló betétben a bankoknál. Ezt a 20 ezer milliárd forintot ezt persze most eszi, rágja, harapja az infláció. Ezt föl lehetne használni”

– jelentette ki.

Szerinte ehhez a kormánynak kellene lépnie. „Ha lennének kormányzati programok, amelyek bekapcsolják ezt a 20 ezer milliárdot például az energiahatékonyság keretében indított programokban energiatakarékosságra, élelmiszeripari termelékenységet növelő programokra (…) akkor megosztanánk ezt a pénzt.” A jegybankelnök szerint a vállalkozások, cégek is nagyjából ugyanennyi pénzt tartalékolnak a nehezebb időkre. Ő úgy látja, a nehezebb idők itt vannak, vagyis az elhangzottak alapján itt az ideje, hogy ezekhez is hozzányúljanak. „Ezt a 20 ezer milliárd forintot is meg lehetne mozdítani” – mondta.

Tóth Levente, a Bank360 vezető elemzője szerint érthető, ha valaki felkapja a fejét Matolcsy György szavai hallatán, mert amikor ő beszél megtakarítások „felhasználásáról”, akkor felsejlik a magánnyugdíjpénztári megtakarítások 2011-es végzete. Matolcsy György akkor nemzetgazdasági miniszter volt. „Államosították lényegében a magánnyugdíjpénztári megtakarításokat. Ez persze leegyszerűsítése a történteknek, de azért mégiscsak az történt, hogy a magánnyugdíjpénztári megtakarítások túlnyomó része az egyszerűen visszakerült a költségvetésbe. Amikor az emberek olyasmiket hallanak, hogy a válságkezelésbe be kell vonni a lakossági megtakarításokat, akkor óhatatlanul visszaemlékezhetnek erre” – magyarázta.

Szerinte most nem kell hasonlótól tartani. „Nagyon lényeges különbség, hogy Matolcsy György most nem a kormány tagja, hanem a jegybank elnöke. És ebből fakadóan egészen más döntési helyzetben van. Nem a költségvetésért felel, vagy a kormányzati pénzügypolitikáért, hanem a jegybank elnökeként a monetáris politikáért” – mondta Tóth Levente az rtl.hu-nak.

Madár István, Portfolio vezető makrogazdasági elemzője szerint a magyar gazdaság legfőbb kihívása az energiaárak elszabadulása, vagyis az, hogy a háztartásoknak és a cégeknek is nagyon magas rezsiszámlákat kell kigazdálkodniuk. Ő úgy látja, Matolcsy György ennek a sérülékenységnek a csökkentésére gondolhatott. „Ehhez elkerülhetetlen akár a lakásállomány korszerűsítése, vagy az, hogy a lakosság által felhasznált energia zöldebb legyen. Matolcsy György bizonyára arra utalt, hogy ezeket a programokat úgy lehet megvalósítani, hogy bevonják a lakosság megtakarításait” – mondta.

Tóth Levente szerint az emberek és a cégek megtakarításait kétféleképpen lehetne felhasználni energiahatékonysági programokra.

„Az egyik lehetőség, hogy a megtakarítást az energiahatékonysági beruházásokhoz önrészként használják fel. Hiszen akinek van pénze, az be tud szállni önrésszel. De akkor kellenek olyan programok, amik kedvezményes lehetőséget kínálnak erre”

 – mondta a Bank360 vezető elemzője. Szerinte erre a lehetőségre sokan azért csapnának le, mert a magas rezsiköltségek miatt rögtön látnák, hogyan hasznosul a befektetett pénzük, hiszen csökkennének a kiadásaik.

„A másik lehetőség, hogy az állam kibocsát egy zöld állampapírt, valamilyen kamattal, és az értékesítéséből befolyt pénzt – vagyis a befektetők pénzét – arra használja, hogy energiahatékonysági programokat támogasson. Akár közvetlen támogatással, akár kamattámogatással” – tette hozzá Tóth Levente. Szerinte ezzel a megoldással azoknak a pénzét is fel lehetne használni, akik nem akarnak energiahatékonysági beruházást megvalósítani, csak jó üzletet látnak egy zöld állampapír megvásárlásában.

(Kiemelt képünk: Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. MTI/Máthé Zoltán)

Legnépszerűbb cikkeink