Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Felmérés: a Fidesz-szavazókat kevésbé zavarja az infláció és a drágulás

Létrehozva:

Míg a teljes népességben egyértelműen azt válaszolták a Publicusnak, hogy a drágulás és infláció megérződik a pénztárcájukon, azok, akik a Fideszt támogatják, ezt kevésbé jelezték vissza. A fideszesek attól is kevésbé félnek, hogy a rezsinövelés miatt bajba kerülnek.

Kevésbé tartanak az árdrágulástól, a rezsinöveléstől, vagy az inflációtól azok, akik a Fideszt támogatják – derült ki a Publicus közvéleménykutató cég nemrég végzett felméréséből. Míg az ellenzéki és bizonytalan szavazók körében 52 százalék válaszolt úgy, hogy az infláció súlyos nehézséget okoz nekik, addig a Fidesz szavazóinak mindössze 32 százaléka látja így a helyzetet.

Igaz, augusztusban még a Fidesz szimpatizánsainak csupán 27 százaléka látja így, tehát a hangulat az ő körükben is romlik.

Az energiaárakat tekintve elmondható, hogy a felmérés alapján a kormányzati rezsinövelés és megszorítások hatása már érződik, az összes megkérdezett 78 százaléka tapasztalt jelentős emelkedést az energiaárakban. Azonban a fideszesek közül csupán 56 százalék fél attól, ez télen még gondot okoz majd neki, miközben az ellenzéki szimpatizánsok és bizonytalanok között ez az arány 81 százalék.

A felmérés arra utal, hogy ugyan a kormány hívei között tompábban, de a helyzetet már az egész társadalomban lehet érézkelni. A KSH ugyancsak nemrég tette közzé szeptemberi inflációs adatait, ezek arról szólnak, hogy az élelmiszerárak már 20 százalékkal, a háztartási energia pedig 62 százalékkal lett drágább.

Legnépszerűbb cikkeink