Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Magyar innováció a rákdiagnosztikában

Létrehozva:

Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Áttörést hozhat a Pozitron-Diagnosztika Központ több százmillió forintos fejlesztése a prosztatarákkal diagnosztizáltak életében.

Az innovatív magyar egészségügyi cég által kifejlesztett nyomjelző anyag ugyanis a betegeknél az áttéteket minden eddigi módszernél pontosabban mutatja ki. A 2023 februárjában záródó projekt összköltsége 770 millió forint, amelyből 385 millió forint saját forrás, a maradék 50 százalék állami pályázat elnyerése révén került a vállalathoz.

Szakáll Szabolcs nukleáris medicina szakorvos, a Pozitron-Diagnosztika Központ orvos igazgatója ismertette, a cég által kifejlesztett, speciális nyomjelzőt a központ saját laboratóriumában, saját részecskegyorsítójával állítja elő. Az egészségügyi fejlesztés révén a régióban elsőként Magyarországon nyílt lehetőség a nagy pontosságú PSMA-specifikus nyomjelző anyag alkalmazására a prosztatadaganatos betegek kivizsgálásában. A különleges eljárás bevezetése utáni első évben a Pozitron-Diagnosztika Kft. néhány száz PSMA-vizsgálat kivitelezését vállalta, amelyből 250-et már eredményesen elvégeztek. A következő években ezres vizsgálati számmal terveznek, így a projekt zárását követő 7-8 évben csak ebből az egy forrásból megtérülhet a befektetés, miközben emberek ezreinek segít a pontosabb diagnózis.

A statisztikák szerint a prosztatarák Magyarországon a férfiak második leggyakrabban diagnosztizált daganata, mely az ötödik vezető halálok, az öregedő európai társadalmakra általában jellemzően. Évente 5-6000 új prosztatarákos megbetegedést diagnosztizálnak, a radikális műtéten átesettek egyharmadánál azonban a sebészi- vagy sugárterápiát követően kiújul a betegség, a fel nem fedezett áttétek miatt. A PSMA PET/CT-vizsgálatok elsődleges célja az ilyen kiújulások felderítése, kimutatása. Állami térítéses PSMA PET/CT-vizsgálatra onkológus szakorvos utalhatja be a beteget, egyedi méltányossági engedély alapján. A vizsgálat magánfinanszírozás keretében is elérhető, szakorvosi javaslatra.

A Pozitron-Diagnosztika Központban évente több mint 17 ezer betegadag radiofarmakont állítanak elő. Ebből évi 6 ezer beteg vizsgálatára házon belül kerül sor, 11 ezer adag pedig más PET/CT-központok számára készül, melyből 5500 darab export.

MTI

Legnépszerűbb cikkeink