Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Kövér László hét év után is kitart vitatott döntése mellett

Létrehozva:

Fotó: MTI / Mohai Balázs

Nem békélt meg az uniós zászlóval a házelnök: 2014-ben szedette le a Parlament és a képviselői irodaház homlokzatáról.

A lobogók most, Magyarország EU-csatlakozásának tizenhetedik évfordulója után sem kerülhetnek vissza.

„A jelenlegi gyakorlaton a házelnök nem kíván változtatni” – ezt a választ kaptuk az Országgyűlés sajtófőnökétől, miután Magyarország EU-csatlakozásának évfordulója apropóján azt kérdeztük Kövér Lászlótól: tervezi-e felülvizsgálni korábbi döntését, mellyel – éppen a tízéves csatlakozási évforduló után, 2014-ben – száműzte az uniós lobogót.

 

A jobbikosok kezdték

A Magyarország Európai Unióhoz tartozását szimbolizáló kék zászló, rajta az aranyszínű csillagokkal sokáig senkit sem zavart, és nem is Kövér László volt az, akiből először ellenérzéseket váltott ki, hanem még a néppártosodás előtti Jobbik politikusaiból. Emlékezetes, hogy Novák Előd akkori Jobbik-alelnök 2012 januárjában, pártja egyik demonstrációján benzinnel locsolta le, majd felgyújtotta az uniós zászlót.

A kék zászló ekkor még háborítatlanul lobogott a Parlament épületén, nem messze onnan a képviselői irodaház homlokzatán, sőt a parlamenti ülésterem állandó kelléke is volt a nemzeti lobogókkal együtt. Egészen 2014 februárjáig, amikor is a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás és a 2013-ban a Külügyminisztérium előtt EU-s zászlót égető párttársa, Lenhardt Balázs kivitték az uniós zászlót a teremből, és a folyosói ablakból kidobták az udvarra.

Akkoriban a Fideszben nem tolerálták az ilyesmit. Az ülést vezető fideszes Jakab István visszavitette a terembe a zászlót, ám ezt Gaudi-Nagy nem tűrte, és a zászlót, mint „a gyarmatosítás szimbólumát” később ismét elvitte az ülésteremből, ám ezúttal egy alagsori férfi vécében helyezte el. Ezt az akkor az ülést vezető KDNP-s Latorcai János sem hagyta szó nélkül, és a nap hátralévő részére kizárta a ciklus utolsó üléséről a jobbikos politikust.

 

Hirtelen eltűnt 

Bár a jobbikosok zászlókidobása hét éve még Kövér László házelnököt is felháborította, hiszen „az Országgyűlés tekintélyét, rendjét súlyosan sértő magatartásuk” miatt 216 ezer forint pénzbírságra büntette őket. Pár hónappal később viszont, 2014. május elején éppen Kövér utasítására tűnt el az uniós zászló a Parlament homlokzatáról, helyére pedig a magyar lobogó mellé a székely zászlót tűzték ki.

Nemcsak kint, de bent is „zászlótlanított” a házelnök: a május elejei alakuló ülésen, Orbán Viktor eskütételénél az ülésteremben sem volt már uniós zászló. Alig fél évvel később pedig, szintén Kövér László döntése nyomán a képviselők és a frakciók irodáinak helyt adó közeli irodaházról is lekerült az uniós zászló. A 2019 végén átadott, Szabad György egykori házelnökről elnevezett újabb képviselői irodaházra pedig már eleve ki se tűzték.

 

Próbálták visszatenni

Kövér László annak idején az uniós zászló bevonását azzal a 2004-es törvénnyel indokolta, amire hivatkozva most is közölte, hogy nem változtat. A jogszabály szerint a Parlamentre valóban nem kell kitűzni a kék lobogót – bár nem is tilos –, de az irodaházakat nem említi a jogszabály. A törvényt az elmúlt években több ellenzéki párt is próbálta módosítani, hogy kötelező legyen az uniós zászlót kitenni, de a kormánypártok ezt mindig leszavazták.

Ha már a törvényt nem tudták megváltoztatni, ellenzéki politikusok többször is próbálkoztak azzal, hogy valahogy „visszacsempésszék” az uniós zászlót az ülésterembe vagy a Parlamentre. Az Együtt-PM képviselői például még 2014 májusában egy hatalmas, 200 négyzetméteres uniós zászlót tettek ki a Parlament dunai homlokzatára.

A parlamenti ülésterembe pedig a szocialisták vitték be magukkal többször is onnan „kitiltott” európai uniós zászlót, és annak ellenére helyezték el maguk között a padsorokban, hogy a korábban a jobbikos zászlóeltávolítást még rossz szemmel néző Latorcai János ülésvezető elnök egy alkalommal azzal utasította őket arra, hogy vigyék ki, hogy az EU-s zászló „nem illik a parlament egységes arculatába”.

Máskor az ülést vezető Kövér László pedig azt mondta az uniós zászlóval érkező MSZP-seknek: „megértem, hogy szocialista képviselőtársaim mindig csak valamilyen más színű zászlóval együtt tudják elviselni a magyar nemzeti lobogót, vagy vörössel, vagy kékkel, de ez most a magyar nemzeti parlament”. Ám annyiban megengedő volt a házelnök, hogy: „ha majd másik nemzeti parlament ülésezik itt, akkor majd más lesz a rend”. 

 

168.hu / Lengyel Tibor

Legnépszerűbb cikkeink