Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

A színházak többsége egyelőre kivár

Létrehozva:

Fotó: Shutterstock

Orbán Viktor bejelentette, hogy  négymillió beoltott után kinyithatnak a színházak is a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára.

Laptársunk, a 168.hu felkereste a színházakat – a legtöbbjük részéről az a visszajelzés jött, hogy bár nagyon örülnek a nyitás lehetőségének, de ez nem megy egyik napról a másikra.

A Katona József Színház eddig májusra tervezte a Lear király próbáit, a bemutatót pedig a hónap végére. „Ezt a tervet fogjuk revideálni a szabályozás részleteitől és a fenntartó álláspontjától függően” – írták szombaton, hozzátéve: „A számos médium által szemlézett szakmai tájékoztatón elhangzottak szerint az intézmények kiemelt felelőssége a biztonságos színházlátogatás megteremtése, erre pedig véleményünk szerint megfelelő felkészülési időt kell hagyni.”

 

Folynak a próbák

Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója szintén úgy látja, hogy a biztonság, a nézők és a munkatársak egészségének védelme továbbra is elsődleges szempont kell hogy legyen a színház újranyitását illetően. „A Vígszínház megnyitásának lehetőségeit a pontos szabályozás és jogi keretrendszer ismeretében tudjuk majd felmérni. A múlt héten újraindítottuk a szakmai munkát. Megfelelő óvintézkedések mellett folynak a Kabaré című musical próbái. Az előadást a tervek szerint júliusban, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon fogjuk bemutatni. Emellett készülünk május elsejére, a Vígszínház 125. születésnapjára” – írta Rudolf Péter.

A Madách Színház közleményében arról tájékoztatott, hogy május végétől várják a nézőket a tetőteraszon, emellett folytatják az online programokat is.

Az Örkény Színház viszont biztosan nem nyit májusban. „Nemcsak az évad vége miatt nem kapkodunk, nem is csak azért, mert a színház számos ok, többek között a meghirdetett műsor, egyeztetések vagy a jegyeladás miatt nem nyithat egyik napról vagy akár egyik hétről a másikra, még csak nem is a részletes rendelkezések hiánya miatt, hanem főleg azért, mert nem vagyunk meggyőződve róla, hogy zárt terekben sokan összegyűlni aktuális lenne” – írták, hozzátéve: „az egész járvány alatt egymás védelmét tartottuk szem előtt. Most is így járunk el, annál is inkább, mert az egészségügyi szakemberek is kivétel nélkül ezt tanácsolják. A próbamunkát elkezdtük, ám május hónapban bizonyosan nem tartunk nyilvános előadást, hogy júniusban mi lesz, ma nem tudjuk még.”

A budapesti Nemzeti Színház az aktuális szabályokhoz igazodva tervezi a nyitást. „A Nemzetiben június 11-én lesz a Rómeó és Júlia premierje, melyet Vidnyánszky Attila rendez. Mindeddig élő vagy online próbák folytak színházunkban, mindig a járványhelyzethez igazodtunk, és streamelt előadásokat adtunk” – írták.

 

Speciális helyzet

A Thália színház közleményt adott ki, ebben arról tájékoztatnak, hogy az Álmomban megcsaltál című előadást az évad utolsó bemutatójaként először május 15-én állítják színpadra.

A Játékszín a tervek szerint május végén kezdi meg az elmaradt előadásai pótlását. „A szabadtéri színpadokon a szokottnál is nagyobb érdeklődést mutattak produkcióink iránt, és erre nagyon készülünk. Így nyárra szép számmal foglaltak le tájelőadást. Ezek előkészítésére felújítópróbák szerepeltek a májusi tervezetben. Ebben nem lesz változás. Ha lehet, május végén megkezdjük az elmaradt előadások pótlását – ezzel a lehetőséggel ugyancsak eleve számoltunk már a nyitás bejelentése előtt is. Amennyiben a tájelőadások közötti szabad estéken logisztikailag megoldható, a pótelőadásokat folyamatosan játszanánk a Teréz körúti színpadon – nyári évadszünet értelemszerűen nem lesz 2021-ben” – írták.

A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház speciális helyzetben van, mivel elsősorban gyerekeknek játszanak. Emiatt az oktatási intézmények járványügyi intézkedéseihez és döntéseihez kell alkalmazkodniuk. „Ami az idei évadra vonatkozó terveinket illeti: májusban folytatjuk Az ember tragédiája című ifjúsági előadás próbáit. A bemutatót június 5-én tartjuk – amennyiben a járványügyi helyzet megengedi, élő közönség előtt, csökkentett nézőtérrel és a megfelelő óvintézkedések betartásával. Szintén ennek a projektnek a keretében készül a Watergate című interaktív játék premierje, ez június második felében lesz. Az évad végéig folyamatosan fenntartjuk napi és hétvégi online műsorunkat is” – hangsúlyozták.

A Magyar Állami Operaház májusi műsorát a korábban meghirdetettek alapján, online közvetítések formájában tervezi megtartani. A júniusi műsort május elején hozzák nyilvánosságra.

Az Újszínház május 15-től várja a nézőket. „A nézőtér még üres, de tegnap a Nagyszínpadon olvasópróbához ültek össze a színészek. Hamarosan egy musical, a Fatia Negra kerül színre. A premier június 18-án lesz” – írták, hozzátéve: „Természetesen mindenkit megviselt anyagilag és lelkileg is, hogy nem lehetett játszani, azonban a legfontosabb az egészség – minden más csak utána következik.”

 

Egész nyáron nyitva

Perjés János, a Spirit Színház igazgatója a megkeresésre azt válaszolta, hogy a tervek szerint egész nyáron nyitva lesznek. „Most június 16-án, három helyszínen, a lakásszínházunkban is tervezzük a nyitást” – fogalmazott.

A Jurányi Színház viszont biztosan nem nyit tavasszal – nyár közepére tervezik az Alkalmáté című előadás bemutatását. „Mivel a járványhelyzet még sajnos nem megnyugtató, egyelőre inkább egy vegyes hangulat uralkodott el a stábon, és a bizonytalanságot csak erősíti, hogy nem ismerjük még a feltételeket sem. Így inkább kivárunk és bízunk abban, hogy pár hét múlva már megnyugtatóbb lesz a helyzet” – írta Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Füge Produkció elnöke, a Jurányi megálmodója.

A Jurányi Színház bevétele közel egyharmadára csökkent a járvány miatt. „Ahogy mindenkit, minket is padlóra tett, nem is csak anyagilag, hanem mentálisan is, minden szempontból nehéz lesz az újraindítás, de egyelőre teljes létszámban várjuk a nyitást és a megszokott munkatempót” – tette hozzá Rozgonyi-Kulcsár.

Perjés János szintén úgy látja, a kimaradás hatalmas károkat okozott. „Csak magunkra számíthatunk. Ez nagy erőpróba emberileg és szakmailag egyaránt. Magánszínházként, mivel gyakorlatilag önfenntartóként, bérelt épületben játszunk, nagyon várjuk a nyitást. Ez a túlélés záloga. Egy év kimaradt, így gyakorlatilag a most következő 10. évadra új stábot kell felállítanunk. Szerencsére sokan dolgoznának szívesen nálunk” – írta az igazgató, aki szerint így is az a legfontosabb, hogy mind a nézők, mind a munkatársak biztonságban érezzék magukat a megnyitáskor.

 

168.hu / Cserdi Dóra

Legnépszerűbb cikkeink