Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

A koronavírus elleni vakcinák elvileg felcserélhetők

Létrehozva:

Képünk illusztráció | Fotó: MTI / Balogh Zoltán

A 168.hu KeljfelJancsi című műsorában Duda Ernő immunológus és M. László Miksa, a Ladánybene 27 frontembere csapott össze.

Bár Magyarországon ez nem része a protokollnak, egy szerencsétlen véletlennek köszönhetően mégis előkerült az oltóanyagok felcserélhetőségének kérdése.

Kisebbfajta csetepaté alakult ki a Ladánybene 27 frontembere, M. László Miksa és Duda Ernő immunológus között, miután a múlt héten a professzor a zenész számára elfogadhatatlan kijelentéseket tett Fiala János KeljfelJancsi című műsorában. Úgy tűnik azonban, hogy a szálakat hétfőn reggel végül sikerült elvarrni: a vita mindkét szereplője megszólalt az üggyel kapcsolatban.

A történet háttere, hogy a Ladánybene 27 zenekar frontembere egy hete arról posztolt a Facebookon, hogy idős szüleit először Moderna-vakcinával, majd a második fordulóban tévedésből kínai vakcinával oltották be koronavírus ellen. A felháborodott posztban M. László Miksa arról írt, hogy a szüleinél egy héttel a második oltás előtt hasmenéses, hányásos tünetek jelentkeztek, és ízületi fájdalmakat is tapasztaltak.

Az elcserélt oltások történetét a poszt alapján a múlt héten az Index is megírta, majd Duda Ernő immunológus is reagált a KeljfelJancsi című műsorban. A professzor szerint nem bizonyítható, hogy a hasmenésnek köze lenne az oltáshoz, és némi keserűséggel a „bulvárhülyeségek” körébe utalta az Index által megírtakat.

A műsor elhangzása után Fiala János hosszú levelet kapott, amelyben a zenész felháborodásának adott hangot Duda Ernő hozzászólást illetően. M. László Miksa a Keljfeljancsi hétfői adásában kapott lehetőséget, hogy reagáljon az immunológus kijelentésére.

A zenész vitatta, hogy ez egyszerű bulvárhír lenne, szerinte súlyos problémára hívta fel a figyelmet a posztjával, nem beszélve arról, hogy a tévesen beadott vakcina valahol másvalakinek hiányozni fog. M. László Miksa azt mondta, a posztjában elsősorban azt kérte számon, hogy nincs arra protokoll, hogy a vakcinák markánsan megkülönböztethetőek legyenek egymástól.

A hétfői műsorban Duda Ernő immunológus is megszólalt, aki azt mondta, nem akart senkit megbántani. Abból azonban, ahogy a zenész megnyilvánult, nem a szüleiért érzett aggodalmat érezte ki, hanem vádaskodást.

Az immunológus professzor Fiala János kérdésére arról is beszélt, hogy bár a magyarországi protokollnak nem része a vakcinák felcserélhetősége, bizonyos országokban van erre lehetőség.

168.hu

Legnépszerűbb cikkeink