Kiemelt hírek
Fürjes Balázs: Budapest nem csatatér
Az államtitkár Fiala János KeljfelJancsi című műsorában beszélt a fővárost érintő fejlesztésekről, a Nyugati téri felüljáró elbontásáról, egy tervezett négypályás alagútról, és a vasúti közlekedés lehetőségeiről is.
Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár Fiala János KeljFelJancsi című műsorának vendége volt csütörtök reggel. A politikus a műsorvezető kérdéseire reagálva többek között a Budapestet érintő fejlesztésekről is beszélt.
Fürjes a fővárost és az agglomerációt érintő kérdésekkel kapcsolatban kijelentette, hogy „Budapest nem csatatér”. Az államtitkár elmondta, hogy a kormányzat, az EU és a fővárosi önkormányzat is támogatja a Budapestet és az agglomerációt érintő vasúti stratégia fejlesztést. Fürjes kitért arra is, hogy a különböző oldalak körében szakmai konszenzus született a húsz éves távlatokban gondolkodó tervet illetően. Szerinte a vasúti fejlesztési terv forradalmasítaná a főváros és az agglomeráció közlekedését: megvalósulása esetén bármelyik Budapestet körülvevő településről negyedóránként indulna vonat fővárosba és minden főbb pályaudvar legalább három metróvonalat is metszene, így könnyítve meg a további közlekedést. A fideszes politikus szerint a fejlesztés hatására jelentős forgalmi változás várható és további egymillió ember utazna nap mint nap a fővárosba az agglomerációból.
Fürjes Balázs azt mondta, hogy a tervek megvalósulása esetén már 2022 során egy új egységes tarifájú bérletet vezetnének be a MÁV és a Volán járataira és várhatóan lebontják a Nyugati téri felüljárót is, amit az államtitkár szocialista tájsebnek nevezett. Elmondta, hogy a jövőben a kötöttpályás közlekedésre akarnak koncentrálni, és emiatt egy négypályás transzeurópai közlekedést is serkentő alagutat kívánnak építeni, és az ötös metró megalkotása is tervben van.
168 / PH
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt