Kiemelt hírek
Márki-Zay: Reális a kétharmados ellenzéki győzelem
Az MMM miniszterelnök-jelöltje volt a péntek reggeli KeljfelJancsi vendége az 168-on. Márki-Zay Péter nem fog ügyet csinálni az SMS-ek miatt.
Az MMM miniszterelnök-jelöltje a műsorban elmondta, szerinte az ellenzéken látni, hogy nem hisznek a győzelemben, eddig arra fókuszáltak, hogy a biztosan nyerhető körzetet hozzák el maguknak. De örül annak, hogy az előválasztáson nagy százalékban azok győztek, akik a legalkalmasabbak – tette hozzá. Véleménye szerint az előválasztást nem az elkötelezett választók döntik el, hanem azok, akik talán eddig nem is szavaztak. Fontos funkciója az előválasztásnak, hogy tematizálták a közéletet, a kormányzati média hallgatása mellett. Mint mondta, sokkal több vitát szeretett volna gazdaságpolitikáról, oktatásról, de ezt a pártok megakadályozták.
Fiala János műsorvezető kérdésére, miszerint meggyőzte vagy legyőzte Karácsonyt, Márki-Zay úgy válaszolt, a főpolgármester rántotta el a kormányt, vagyis a döntés előtti héten tulajdonképpen megegyeztek. Ezután szerinte minden közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy ő lenne a nyerő, sorra jönnek hozzájuk olyan fiatalok, akik rajta keresztül a teljes ellenzéket támogatják, nem kétséges, kinek van nagyobb kapacitása és meggyőző ereje. „Azt gondolom ma, hogy még a kétharmados ellenzéki győzelem is abszolút realitás” – tette hozzá.
A legfőbb ügyészt bebetonozó legújabb rendelkezésekkel kapcsolatban Márki-Zay Péter úgy fogalmazott: most először megijedt a Fidesz, ami annak a következménye, hogy Karácsony Gergely visszalépett.
Arra a kérdésre, békés átmenetet lát-e, ha az ellenzék győz, Márki-Zay azt mondta: akinek a személyes szabadsága a fontos, az mindenre képes, ezek az események adják a félelmek alapját. Példaként Hódmezővásárhelyet említette, ahol 28 év után sikerült legyőznie fideszes ellenfelét, de megtartotta a régebbi embereket a kulcspozíciókban, akik nem éltek vissza a hatalmukkal. Hozzátette: ha így teszünk, „az emberek nem mennek ki az utcára, hogy a tolvajokat védjék”. Mint mondta, Orbán Viktornál senki nem akar jobban győzni, ugyanis a jövő évi választás kérdése és tétje: az ország szabadsága vagy Orbán Viktor szabadsága.
A jövő heti Békemenetre úgy reagált: „A béke megteremtésében egyetértünk”, ezért arra kéri azokat, akik a Békemenet vonalán laknak, jelentkezzenek, hogy olyan molinókat lógassanak ki, amivel a békemenet résztvevőit meggyőzhetik arról, hogy megmutassák: kiállnak a kommunista ügynökakták nyilvánossága, a kötvényekkel idetelepülő bűnöző migránsok ügyeinek feltárása, valamint a homoszexuális és mindenfajta, a miniszterelnök által elítélt kisebbség mellett.
168 / PH
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt