Kiemelt hírek
Szlovákia: koalíciós válság feltételekkel
Igor Matovic hajlandó lemondani a kormányfői posztjáról, és más pozíciót betölteni a kormányban, ha a koalíciós partnerei is távoznak.
Igor Matovic lemondásának feltételeit vasárnap pártja, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) elnökségének ülése után jelentette be – írta a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. A szlovák miniszterelnök távozásának feltételéül elsődlegesen azt jelölte meg, hogy azok, akik a leghangosabban követelték a távozását, szintén hagyják el posztjaikat. Matovic személy szerint Richard Sulík gazdasági miniszter, Mária Kolíková igazságügyminiszter, Juraj Seliga, a pozsonyi parlament alelnöke, illetve Jana Bittó Cigánikova, a parlament egészségügyi bizottsági elnöke távozását jelölte meg feltételként.
A négypárti szlovák kormánykoalíción belül hetek óta feszült a helyzet az egyes pártok járványkezelésről alkotott különböző elképzelései, illetve Richard Sulík és Igor Matovic személyes konfliktusai miatt. Az pedig csak tovább rontotta a helyzetet, amikor Matovic gyakorlatilag a koalíciós partnerei tudta nélkül állapodott meg két millió Szputnyik V megvásárlásáról az orosz illetékesekkel.
Matovic lemondásának feltétele az is, hogy a koalíció újra ossza el a miniszteri posztokat a választások után felállt erőviszonyok alapján. Matovic ezzel egyértelműen a négypárti szlovák kormánykoalíció két kisebb, liberális pártjára, a Richard Sulík vezette Szabadság és Szolidaritás (SaS) és az Emberekért pártra célzott, mivel a két párt több tisztséget kapott a kabinetben, mint ami a 2020. február végi szlovák parlamenti választáson elért eredményeik alapján arányosan járt volna.
A SaS és az Emberekért párt egyébként a kormányfő távozásának két leghangosabb követelője. A pártok néhány nappal korábban szólították fel a távozásra a miniszterelnököt, azt állítva, hogy Igor Matovic „kaotikusan és megegyezéseket be nem tartva” kormányoz. Követelésükkel, illetve annak nem teljesülésével összefüggésben nem zárták ki a koalícióból való távozásuk lehetőségét sem.
A jelenlegi szlovák kormánykoalíció a parlamentben akkor is megőrizné többségét, ha a három kisebb kormánypárt bármelyike kilépne a koalícióból, két párt kilépése esetén azonban már elveszítené azt. A koalíció legnagyobb pártja, a centrista Egyszerű Emberek és Független Személyiségek többször is egyértelműen kiállt Igor Matovic mellett. A koalíció második legerősebb pártja, a jobbközép Család Vagyunk (Sme rodina) korábban néhány szociális intézkedéshez kötötte a koalícióban maradását.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt