Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

A szlovák külügyminiszter nem kér bocsánatot korábbi kijelentéséért

Létrehozva:

Rastislav Kácer korábban úgy fogalmazott: amennyiben Oroszországnak sikerülne elfoglalnia Ukrajnát, akkor Magyarország részéről Szlovákia területi integritásának megbontására vonatkozó követelés fenyegetne.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szerda este bejelentette, hogy Rastislav Kácer külügyminiszter kijelentései miatt berendelte a minisztériumba Szlovákia budapesti nagykövetét, és elmondta neki, hogy Kácer mondatai elfogadhatatlan, nonszensz hazugságok. Erről ebben a cikkünkben számoltunk be részletesen.

Rastislav Kácer a Markíza szlovák televízió Na telo (Testre szabva) plusz című kedd esti műsorában úgy fogalmazott: amennyiben Oroszországnak sikerülne elfoglalnia Ukrajnát, akkor Magyarország részéről Szlovákia területi integritásának megbontására vonatkozó követelés fenyegetne.

A kijelentést követően két szlovák koalíciós partner, Igor Matovič (OĽaNO) és Gyimesi György (OĽaNO) szerdán szintén határozott bocsánatkérést követelt Káčertől Magyarország irányába.

A szlovák külügyminiszter csütörtöki Facebook bejegyzésében a következőket írta: „Nem kérek bocsánatot senkitől, amiért megvédem hazám érdekeit. Hogy területi integritását, szuverenitását és szabadságát diplomáciánk szent gráljának tekintem.”

„Nem kritizálom a magyarokat. Én magam is nagyon jó magyar gyökerekkel bírok, öt évig éltem Magyarországon, élég jól értek magyarul, szeretem a magyarokat. Ez nem nemzetek konfliktusa. Ez egy konkrét politika kritikája. Azt, amelyik a 90-es évek elején a térség demokráciáért folytatott harcának vezetőjét fekete lyukká változtatta az európai politikai térképen és Putyin európai érdekeinek trójai falójává. Aki bírálta Mečiart, az nem volt Szlovákia ellensége. Mečiar nem Szlovákia volt, Orbán nem Magyarország, Matovič senki és fogalmam sincs, ki az a Gyimesi, csak találgatni tudok. Ezer éve élnek itt együtt szlovákok és magyarok, és élni is fognak. Hiszek ebben a harmóniában ” – fejtette ki Kácer, majd hozzátette:  „Ahogy korábban is mondtam, mindenki eldöntheti, hogy a történelem melyik oldalán szeretne állni.”

(Kiemelt képünk: Rastislav Kacer szlovák kül- és európai miniszter a NATO külügyminisztereinek találkozójára érkezik 2022. november 29-én Bukarestbe, Romániába. A találkozó középpontjában Oroszország Ukrajna elleni háborúja, a NATO új Stratégiai Koncepciójának megvalósítása, beleértve a Kínai Népköztársaság kihívásait, az energiabiztonság, a kritikus infrastruktúra védelme, valamint a NATO kapacitásépítése és ellenálló képességének erősítése Bosznia-Hercegovinában, Grúziában, és Moldovában. Andrej PUNGOVSCHI / AFP)

Legnépszerűbb cikkeink