Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Első sztrájkjukra készülnek a Tesla dolgozói

Létrehozva:

A Tesla amerikai elektromosautó-gyártó alkalmazottai a cég történetének első sztrájkját készítik elő, egyebek között magasabb béreket követelve.

A Bloomberg beszámolója szerint a New York állambeli Buffalo egyik üzemének dolgozói megkezdték a szakszervezetbe tömörülést, hogy később sztrájkba léphessenek. A Tesla vezetése korábban rendre sikeresen megakadályozta szakszervezetek létrehozását egyesült államokbeli gyáraiban. A Buffalo-i üzem dolgozói az elektromos autók önvezető rendszerének adatfeldolgozását fejlesztik.

Al Celli, a szakszervezetet alapító szervezőbizottság szóvivője azt mondta, hogy magasabb bérekért és a szerintük már az egészségre káros munkaterhelés enyhítéséért küzdenek majd sztrájkjukkal. „Az emberek belefáradtak abba, hogy robotként kezeljék őket” – tette hozzá. Megjegyezte: a Tesla vezetése még a számítógép billentyűleütéseit is figyeli, hogy megállapítsa, mennyi időt töltenek munkával az alkalmazottak.

Január végén Elon Musk cége arról jelentett, hogy a tavalyi utolsó negyedévet rekordnyereséggel, 3,69 milliárd dollárral zárta, míg tavalyi egész évi profitja  megduplázódott, 12,6 milliárd dollárra nőtt. A bevétel pedig 51 százalékkal 81,5 milliárd dollárra bővült.

(Kiemelt képünk: illusztráció. Shutterstock)

Legnépszerűbb cikkeink