A Tesla amerikai elektromosautó-gyártó alkalmazottai a cég történetének első sztrájkját készítik elő, egyebek között magasabb béreket követelve.
Két pedagógusz szakszervezet – a PDSZ és a PSZ – a Szolidaritás Napjaként hirdette meg a január 31-ét. A felhíváshoz csatlakoztak a szakképző intézmények tanárai is,...
A tanárok helyzetének javításáért tüntettek tanárok és diákok szombaton délután a Parlament előtt „A sztrájk alapjog! – nagy kockásinges találkozó” címmel. A felvonulók a sztrájkhoz való...
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete márciusban nagyobb kaliberű, több napos sztrájkot tervez. Március 16-án kezdődik a tervek szerint a határozatlan idejű pedagógussztrájk.
Minden második távolsági vonat kieshet a menetrendből a mozdonyvezetők sztrájkja miatt – ezt a szakszervezet elnöke nyilatkozta az RTL Híradónak.
A szakszervezetek azt is ismertették, mire lehet számítani a sztrájk alatt.
Alig egy nappal azután, hogy a sztrájktárgyalásokat vezető Kisfaludy helyettes államtitkár elhatárolódott saját minisztériuma gyurcsányozó honlapjától, már megint gyurcsányozott a honlap.
Állítják, tavaly jelentősen csökkent a reálkeresetük. 2021-ben a nulla százalékos béremelés, és az „elszabadult” infláció miatt.
A légiirányítók azt állítják, nem bosszúból túráztatják a gépeket, mielőtt azok leszállhatnának Ferihegyen, csak odafigyelnek, hogy mindenki megtegye az előírt utakat.
Miután a kormány rendeletben tiltotta meg, hogy fizetésemelésért sztrájkoljanak, a légiirányítók kreatív eszközhöz nyúltak: a levegőben nagyobb kanyarokat, hurkokat tetetnek meg a gépekkel a Liszt Ferenc...