Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Hadházy: Hiba volt kijönni az MTVA épületéből

Létrehozva:

Fotó: Dimény András

Hadházy Ákos egyelőre nem tervezi, hogy belép a Momentumba, de a párt támogatásával húzná be Zuglót 2022-ben.

A politikus szerint bőven követett el hibákat az ellenzék, de alapvetően ugyanazt kell csinálni, mint eddig, csak összefogva – mondta a 168 Óra hetilapnak adott interjújában.

Azt mondta, azért nem Szekszárdon indul a választáson, mert egy általa nagyon tisztelt politikussal, Harangozó Tamással szemben kellene ringbe szállnia. „2018-ban ő visszalépett az én javamra, úgy éreztem tisztességesnek, ha ezt a gesztust viszonzom” – mondta.

Szerinte előfordulhat, hogy nincs minden körzetben jó jelölt, ezért kellene támogatni a független jelöltek indulását egyes körzetekben. Hadházy elmondta, úgy érzi, az ellenzék „fakarddal” indul „tank” ellen, a kampányban. „A Fidesznél ott az irgalmatlan pénz, a hatalmas megvásárolt sajtóbirodalom, annyi plakátot rak ki, amennyit akar. Az utolsó hónapban kapnak a pártok néhány százmillió forintot, de ha lenne is pénz plakátra, a Fidesz-közeli cég fogja megmondani, mennyi plakátot enged kitenni.”

Mint mondta, abban tulajdonképpen három dologban lehet bízni: hogy igazuk van, hogy süt róluk, hogy gyökeres változást hozhatnak „ebbe a rohadt mocsárba”, a harmadik, hogy lesznek olyan aktivistáink, akik hisznek a győzelemben, akik kinn lesznek az utcán, és ellenőrzik a választások tisztaságát.”

Hozzátette, nagy ziccert hagyott ki korábban az ellenzék, amikor önként távozott a közmédia épületéből. „Akkor mindenkinek meg kellett volna várnia, hogy kirakják, nem pedig Molnár Zsolt javaslatára szépen önként kimenni. (…) Ha maradunk, jöttek volna az emberek, és ha jöttek volna, lehetett volna eredményt is elérni.”

Szerinte csak az emberek egy része tudatos hírfogyasztó, így könnyen megvezethetők. „A többség nem keresi a híreket, hanem belefut, például a rádiók rövid hírblokkjaiban vagy a focimeccs szünetében. És így is ott tartunk, hogy nagyjából 50-50 százalékra áll ellenzék és kormánypárt.”

A 168 órának azt is elmondta, hogy nem lenne probléma, ha az ellenzék bátrabb lenne a kormány vírushelyzetet érintő kommunikációjának bírálásában. „Markánsabban lehetne ebben a témában fellépni, de mivel az ellenzék tudja, milyen erős a propagandagépezet, mintha tartana attól, hogy hogyan forgatják ki a szavakat. Ezt nem tartom jó taktikának. Szinte mindent rosszul csinált a kormány, kezdve a járványügyi hálózat felszámolásával, vagy hogy egy nagyon rossz állapotban lévő egészségüggyel léptünk bele a járványkezelésbe. Utána is számos ki nem kényszerített hibát követett el, amelynek nagyon sok halálos áldozata lett. Meghaltak volna emberek a legjobb kormány alatt is, de nem mindegy, hogy százezer lakosra hány halálos áldozat jut majd, és ebben nem állunk jól. Ezt az ellenzéknek ki kellene mondania” – tette hozzá.

PH

Legnépszerűbb cikkeink